A Gyermekfilharmónia Alapítvány vezetőségének tagjai a sokoldalú tevékenységből adódóan napi rendszerességgel tárgyalnak, vitáznak. Hivatalos alapítványi tagságot is megmozgató közgyűlést évente két alkalommal hív össze (január eleje, június vége). Ezeken a gyűléseken kerül sor a félévi tevékenység-beszámolóra, valamint annak költségi vonatkozásaira, a következő félév tevékenységének megtervezésére a bevételek és kiadások figyelembe vételével.


A gyűlést és beszámolót Haáz Sándor alapítványi elnök vezeti, a beszámoló felvezetését a kiegészítések követik: pályázati felelős Szabó Enikő
turisztikai kérdések Lőrincz Jolán
pénzügyi beszámoló Mihály Noémi

Utolsó napirendi pontként alapítványi kérdésekkel kapcsolatos kiegészítések, hozzászólások hangzanak el.
Az Alapítvány szervezeti életét a félévi gyűlések jegyzőkönyvei összegzik a leglátványosabban. A továbbiakban a Gyermekfilharmónia Alapítvány jegyzőkönyveit olvashatják:

JEGYZŐKÖNYV - 2011

Készült 2011. március 4-én a Gyermekfilharmónia Alapítvány 2010. évi beszámolóján. Jelen vannak az alapító tagok, a kuratórium, pártoló tagok. (jelenléti ív csatolva).
Az elnök köszönti az egybegyűlteket, régi alapító tagokat, pártoló tagokat, és a kuratóriumot. Az elnök megnyitja az ülést – a kuratórium fele +1 tagja itt van. Elindítjuk a jelenléti ívet.
Napirendi pontok:
évi beszámoló
határozatok tárának megvitatása
tisztújítás
tervek a 2011-es évre
ösztöndíjak
különfélék
Az elnök javasolja, hogy a különfélék, hozzászólások mindig az adott témához kapcsolódjanak, téma után legyenek.
Az elnök 2010. évi beszámolója:
A Gyermekfilharmónia múlt évi tevékenységének bemutatása.

A nagy csapat 42 alkalommal ült össze- komoly próbák, koncertek jelentik ezt. Négy határátlépésünk volt. A hagyományos nyári és téli turnékon kívül egy áprilisi és novemberi kiszállásunk is volt, amely lebonyolításához szükséges volt a kitartó háttérmunka.
Kiemelkedő szereplések:
- Pécs- kulturális főváros
- Debrecen-Virágkarnevál
- Kassa- adventi hangverseny
- Budapest- Parlamenti koncert
- Csíkszereda- Julianus díjátadás

Város és falunapok: Szentkeresztbánya, Lövéte, Tusnád, Kézdivásárhely, Kápolnás
Szórványban való koncertek: Arad, Temesvár, Szilágysomlyó
Helyi koncertek: Filinapok, Pünkösd, Téli bányai koncert
A Fili tagsága négy helyi iskolából (100 fő) és a környező líceumokból (40 fő) tevődik össze. Turnékon ezeket nyolc kísérő követi. Mindenkinek megvan a saját feladatköre. Jó munkaközösség.

A 2010-es koncertek helyszíneinek időrendi listája itt olvashatod.

Hangszerek:
A Filharmónia hangszerállománya bővült két hegedűvel, egy fuvolával, egy kasztanyettel, egy szintetizátorral. A hangszerek vásárlását és javítását az Alapítvány vállalta. A hangszeroktatásban új segítségünk van, Veress Csaba Csíkszeredából jár ki tanít és kottát ír. A fúvósok képzését Haáz Sándor végzi, illetve a rétyi fúvóstábor továbbképzései biztosítják. Az Alapítvány kiadásában megjelentek a Hegedűiskola füzetek, öt kötet, gyönyörű borítóillusztrációkkal.
Felvételi: Októberben két nap zajlott a felvételi a Filibe, sok jó képességű jelentkező volt, kicsit „mamut” lett a zenekar (49 fő), jövőre szigorítjuk a bejutási lehetőséget.
Bővítetettük a CD lemezeinket, négy karácsonyi éneket a kék lemezre és két dalt a barna CD-re rögzített Tókos Attila.
Lázár Ilus: Gyakran kérnek a vásárlók népdalos CD-t. Jó volna népdalfeldolgozásos CD-t is kiadni.
Haáz Sándor: Az idén készült két jó filmfelvétel a Filiről (a szarvasi Tv jóvoltából). Megpróbáljuk ezeket DVD-n kiadni, habár sok munka szükséges a kiadására. A nyárára több mint valószínű DVD is gazdagítja kínálatunkat.
Tókos Attila: A DVD-re fel lehet tenni háromnegyedére Fili-felvételt, egynegyedére turizmus- reklámokat, népdalokat.
Az 2010-es I. félévi beszámolóból kimaradt:
- Az Ezer székely leány találkozón nem nyertünk. Csíkmindszent vitte el a díjakat, a 30 leányával az 500 lélekszámú falujából. Jó élmény volt a találkozó, erkölcsi siker.
- Júliusban zajlott a 10. jubileumi tábor: a Kisteleki Tájképfestők tábora. Újabb tíz évnek nézünk elébe.
- A Pauló féle bútorfestő tábor is termékeny volt, szép mennyezetet festettek, amelyet a nyár folyamán fel is szerelünk a Művelődési Házba.
- Tetőjavítás- újracserepezés: A Polgármesteri hivatal új cserepeket hozatott a Művelődési ház számára. A Szálló tetőjavításra még várni kell.
- A Rétyi fúvóstáborba tíz gyermeket küldtünk.
- A roncsautó program: Két roncsból egyen túladtunk, a Renault 4-et eladtuk. A Barkas mikró-buszunk várja a bontót, rozsdatemetőt. Ha valaki tud olyant, aki megvásárolná, segítségét szívesen vesszük. A vas ára 95 bani, ( Sándor Anti szerint 60 bani). Elekes István javasolja, hogy a forgalmi engedélyben feltüntetett 1285 kg-ból le kéne ütni 10 %-ot, s így kéne meghirdetni eladásra.
Az előre nem tervezett, váratlan ötleteket a havi kuratóriumi üléseken megszavazzuk.
- A Szálló ablakainak és a Filiház ajtójának termopánra való kicserélése volt egy ilyen nagyon komoly befektetésünk.
- A CD borítókat újraszerkesztettük, kinyomtattattuk.
- Igrice mesemondóversenyt szerveztünk a nyíregyháziakkal. Így télen mi is vendégeik lehettünk.
- A parlamenti kiszállás legszebb hozadéka a Fili honlapjára elkészült arcképcsarnok.
- Pótösztöndíjak kiutalásáról is döntöttünk: Dániel Kinga és Dániel Szidónia teljeskörű bentlakási díját és zeneóráinak kifizetését az Alapítvány vállalta.
- A Filiházba gázat vezettetünk.
Október hónap folyamán viták voltak a szelterszi telekkel kapcsolatban. Két bérlő vitája nyomán a telek bére 75 euróról 100 euróra emelkedett, a szerződést Ülkei Olga ügyvédnő segítségével újrafogalmaztuk.
A fekete autógarázst a Tanács és az iskola szükségletei számára megosztottuk. A garázs egyharmada a Gyermekfilharmónia tulajdonát képezi. Hozzászólás nincs.
Mihály Noémi értékeli a pénzügyi helyzetet. Pénztári beszámolót csatolva itt olvashatod. Hozzászólás nincs.
Pályázati beszámoló (Szabó Enikő): Idén a Communitas Alapítványtól a beadott 4 pályázatból kettőre kaptunk támogatást: Filharmónia Napokra és a Prímásképző Tánctáborra. (összesen 2.500 RON). Kellemes meglepetés volt, a már szinte elfeledett Szülőföld Alap irodától az értesítés: 500.000 Ft-ot nyert Alapítványunk a Filharmónia Napokra, utólagos elszámolással. Jóval kevesebb pályázatot adtunk be az elmúlt évekhez viszonyítva. Két okot sejtünk: gazdasági válság, kiírások hiánya.
Haáz Sándor: A Budapesti Filiért Alapítvány pályázati pénzéből fedeztük a téli turné szállítási költségeit, a Népdalvetélkedőt és Bútorfestő Tábort is támogatták (lásd gyermekfilharmonia.hu)
Lőrincz Jolán turizmusi beszámolója: Pünkösd és a júniusi hónap volt a legnagyobb hozamú. Augusztusban csak három csoportunk volt, rendetlenül fizettek, egy még mindig tartozik. Szeptemberben is volt két csoport, októberben egy. Keressük az okát a csökkenésnek, étkeztetésünk, szállásaink megfelelőek voltak. Talán a pénztelenség, az árvíz, a vörösiszap is hozzájárult. Az árakat lefele nyomtuk, hátha beindul a diákturizmus. 3800 Ft-ért is fogadunk vendéget. Kevés árrésünk maradt, de nem akarunk senkit elveszíteni.
Elekes István: optimistának kell lenni.
Haáz Sándor: ha nincs pályázat, a turizmus kell fenntartsa az Alapítványt.
Elekes István: - áron aluliak az itteni szállások, így román vendégek is meg kezdtek jelenni.
Szabó Enikő: jó volna a turnékon is reklámozni a Múzeum Szállót
Haáz Sándor: Számítunk arra, hogy az Orbán-kormány által elindított diákturizmus fellendíti a szálló forgalmát. Erre készül az Alapítványunk is. Előnyünk van a gyermekfoglalkoztatás, programszervezések terén.
Burus Ella polgármesterasszony: Olaszországban volt, rendezvényturizmusról beszélt, ott is bemutatta a Gyermekfilharmóniát. A Tanács igyekszik befejezni a kanalizálást.

Határozatok tárának megvitatása és megszavazása: (itt elolvashatod)
Tisztújítás: Demeter Ibolya inkább nagymama lenne, kéri a kuratóriumból való elbocsátását. Haáz Sándor nagyon sajnálja, hiszen reá mindig lehetett számítani, minden aprólékos munkát elvégzett, hiányoljuk az Alapítványból.
Ibolya helyett Tókos Attilát javasolja az elnök. Tókos Attila honlapszerkesztőként figyelemmel kíséri már három éve Alapítványunk munkáját. A kuratórium egyhangúlag megszavazza, Tókos Attila pedig elfogadja a megbízatást. Ülkei Olga ügyvédnőnk elintézi a tisztújítás jogi oldalát.

Tervek a 2011. évre:
Megtartják a rendszeresített hagyományos programokat.
Újraszerkesztik a honlapot, március végére új honlap születik
A Gyermekfilharmónia Alapítvány májusban 20 éves lesz. Ennek tiszteletére meghívjuk az alapító tagokat is.
Idejében kell elkezdeni a Fili 30. születésnapjának szervezését. Ötleteket kell gyűjteni.
Célunk a Fili-partitúrák rendezése
Meghívásunk van Brüsszelbe, még folyik a dátum tisztázása.
Vállajuk fel a tarcsafalvi iskola tatarozásának támogatását is – javasolja az elnök. Így a turizmust is ki tudjuk bővíteni.
Hozzászólás nincs.
Ösztöndíjak kérdése: Hat gyermeknek adjunk-e havi 50 lejt, vagy háromnak havi 100 lejt. 20 líceumosunk van, javasolják, hogy havonta hatan kapjanak támogatást a tavalyi évhez hasonló rendszerben.
Különfélék:
Az elmúlt évek legsikeresebb népdalvetélkedőjét tartottuk múlt szombaton. Az elnök megköszöni a népdalvetélkedőn nyújtott segítséget.
Mihály Zsuzsa: hiányolja a közös énekléseket.

Az elnök megköszöni a jelenlétet, koccintani hív a győzelemre.

Csatolva: jelenléti ív, pénztári beszámoló, határozatok tára, eseménynaptár

Szabó Enikő, jegyzőkönyvvezető

Jelen voltak: Szabó Klára, Mihály Zsuzsánna, Kádár Levente, Burus Mária Ella, Lőrincz Jolán, Sándor Antal, Buzogány Mózes, György Imre, Frandes Emília, Opra Mária Erika, Simó Ildikó, Both-Soós Ilona, Tókos Attila, Mihály Noémi, Szabó Enikő, Elekes István

Gyülés_2011



JEGYZŐKÖNYV
Készült 2010. július 1-én, a Gyermekfilharmónia Alapítvány félévzáró gyűlésén.
Jelen vannak a kuratóriumi- és alapítvány-pártoló tagok. (Jelenléti ív csatolva)
Az elnök üdvözli az egybegyűlteket, a csökkent létszámot a gyűlés előtti egy órával sodró árvíznek tulajdonítja.
A mai gyűlésnek nyolc napirendi pontja lesz - jelenti be az elnök. Kéri, hogy minden egyes napirendi pont után, ha akad hozzászólás, azt tegyük meg.

1. A Gyermekfilharmónia Alapítvány 2010. első félévi tevékenységének értékelése
*A Filharmóniának rendhagyó módon most több koncertje volt, mint az előző évek első hat hónapjában:
- március 14. - Szentegyháza
- március 15. - Székelyudvarhely
- április 17-19. - Bánsági kicsi turné (Arad - Orosháza - Temesvár ) - a gyermekeket a Tanfelügyelőségtől kéreztettük el. Jó lenne tudni azokról a gyermekekről, akik nem jelentek meg a turné utáni első napon az iskolában.
- május 7. - Filinapok
- május 19. - Pünkösd
- május 28. - Szentegyházi napok (Korcsolyapálya - Szentkeresztbánya)
- június 20. - Tusnádi Városnapok - itt a gyermekek zsebpénzt kaptak a helyi Önkormányzattól
A vakáció kezdetével heti 1 összpróbát tartunk, amely felér egy-egy fellépéssel, hiszen az itt tartózkodó vendégek beülnek ezekre a próbákra. (Bp-i Molnár Antal iskola zenetanárai és Pannónia Sacra kórus)

*Új népdalfeldolgozással gyarapítottuk repertoárunkat - a Bárányos énekek - és felelevenítettük Brahms V. Magyar táncát.

*Filharmónia kottatár: Veres Csaba hegedűművész, hangszertanár márciusban jelentkezett Alapítványunknál, hogy szívesen vállalna hegedűoktatást. Négy gyermekkel dolgozott és dolgozik most is a vakáció alatt. (Balázs Tünde, Benedek Tünde, Simó Renáta, Pál Dorottya)
Kitűnően ismeri a számítógépes kottaírást is. A Hegedűiskola IV. kötetét Haáz Tanár úrral együtt fogják összeállítani. (kb. 70 oldal)
Gondolkodunk, hogy jövőre is felkérjük, tartson hegedűórákat. A kuratórium eldönti, hogy iskolakezdés idején, szeptemberben, újratárgyalja Veress Csaba helyzetét. Nagy Eszter tanárnő javasolja, hogy legyen papírja/vizsgája arról, hogy taníthat.

*A Homoródmenti Népdalvetélkedő megszervezésére március 6-án került sor. Jövőre valószínű másképpen szervezzük meg, hiszen késő estig tartott a verseny.
Tanulságok:
Haáz Sándor - ne legyen sok zsűritag
Mihály Zsuzsa - sok időbe telik a három ének eléneklése
Szabó Enikő - jó lenne előbb, pl. 10-től, kezdeni a vetélkedőt
Haáz Sándor - csángókat jövőre is meghívjuk
- pénzdíjakkal csínján bánunk
- igyekezzünk a vetélkedő időpontját farsang idejére kitűzni

*Április 2-án megszerveztük a már hagyományossá vált tojásíró kalákát a Műv. Ház nagytermében. Jó volt nyugtázni: érdeklődő, tanulni vágyó még mindig akad.

*Április 6-11 között Bútorfestő Tábor megszervezésére került sor. Idei táborunk új eleme a kisgyermek-szék volt, amelyből 20-at csináltattunk. Általában 35 résztvevője volt a tábornak. Két fontos eseményt emelhetünk ki e hétről: - a bukaresti TV riportfilmet forgatott és a Népház karzatára tálaló szekrényt és padot készíttettünk, amelyet Ambrus Edit ki is virágozott.

*Május 1-én megtartottuk 60 gyermekkel és 5 felnőttel a biciklitúrát. Hősies és komoly dolog volt az 52 km-es szakasz megtétele, tele kalandokkal, hibás-, rosszul felszerelt biciklikkel.

*A májusi Filinapok (május 7-10.) négynaposra sikeredtek, minden részletét, programját a honlapon megtalálhatjuk. Különlegessége az volt, hogy tavalyi-, régebbi vendéglátóinkat viszontfogadtuk. (Hegykő, Adony, Szeged)

*Budapesten Haáz Sándor módszertani felkészítőt tartott a Gyermekfilharmóniáról, majd átvehette a Tehetséggondozásért járó díjat Sólyom László elnök úrtól.

*Júniusban japán TV-s stáb forgatott nálunk két napot. Romániát bemutató filmjükben a mi gyermekeink képviselték az országot. (Molnár Krisztina, Hatos Róbert)
*Június 8-13 időszakban vendégünk volt Kántor Júlia magyar szakos tanárnő Budapestről, aki a Gyermekfilharmóniáról írta államvizsga dolgozatát.

*Felkészültünk a kispénzű diákok vendégfogadására is. A Filiház kültéri zuhanyzóját Elekes Imre feljavította, bővítette, a csűrbe pedig szénát hozattunk.

*Ügyvédet fogadott az Alapítvány Ülkei Olga személyében, aki ugyancsak az árvíz miatt nem lehetett jelen a mai ülésen.

* Szakács-csere történt: Bodó Erzsit felváltotta Sándor Ignácné Róza.

2. Mihály Noémi alapítványi könyvelőnő beszámolója
*A könyvelőnő bemutatja a pénztári mérleget, amelyből kitűnik, hogy két fő bevételi forrása van az alapítványnak: pályázatok és a turizmus. Kiadásainkhoz az együttes utaztatása és a rendezvényeinkre vásárolt élelem mellett a közköltség, a személygépkocsik biztosítása és a Filiház felújítására vásárolt anyagok sorakoznak.

*A 2010/7 sz. határozat értelmében 5.000 RON-t utaltunk a Benglas kft-nek a Múzeum Szálló ablakainak felújítására.

*A könyvelőnő megjegyzi, hogy a szemét elvitele sokba kerül. Az elnök megnyugtat: most már csak akkor ürítik a kukát, ha előzetesen betelefonálunk Székelyudvarhelyre.

*Hozzászólás nincs.

3. A pályázatok helyzetét Szabó Enikő ismerteti
*Idei pályázási lehetőségeink is szűkültek. Kevés pályázatot tudtunk beadni, kevés lett a nyertes. A Communitas két rendezvényünket támogatja: a Filinapokat és a Prímásképző tábort.

*Bízunk abban, hogy az Anyaországban történt politikai változások a jövőben lehetőségeket biztosítanak a pályázásokra.

* Haáz Sándor elnök megjegyzi, hogy a Filharmónia tevékenységeire nem mindig találunk kiírást.

4. A faluturizmusról Lőrincz Jolán számol be.
*Érezhetően megcsappant a vendégek száma. Tavaly pünkösdkor 600 vendégünk volt, idén csupa 300.

*Sok olyan vendégünk van, akiket viszontfogadunk, hiszen turnéinkon részt vállaltak a szervezésben.

*Idén a félpanziós díjainkat nem emeltük, a házakhoz a szállásdíjat viszont igen. Így kevesebb árrést tudhatunk magunkénak.

*Tavaly felújítottuk a Szálló törülkőző- ill. az abroszállományát. Jolán javasolja, hogy idén az ágyneműk felújítását vegyük tervbe. A kuratórium megbízza Lázár Ilonkát, hogy érdeklődjön, vásároljon ágyneműket.

*Haáz Sándor elnök megkéri Lőrincz Jolánt, hogy a Szálló egészségügyi papírjait újítsa fel.

5. Határozatok tárát - Opra Mária Erika hiányában (igazolt) - Frandes Emília ismerteti.
*Csatolva

6. Ösztöndíjak kérdését Haáz Sándor ismerteti.
*A szelterszi telek béréből fizettünk a következő filharmónia tagoknak ösztöndíjat:Simó Andrea, Márton Réka, Lőrincz Róbert, József Mária, Dániel Emília, Tankó Andrea.

*Az ösztöndíjakat naptári évre adjuk, a nyári vakációra is jár a gyermekeknek. Kivételt azok képeznek, akik nem felelnek meg a Filharmónia elvárásainak.

7. Tervek a második félévre - Haáz Sándor ismertetője
*Július 3-án megyünk az 1000 székely leány találkozóra. Nagy tömeg mozdult meg Szentegyházáról, szervezési problémák biztosan adódni fognak, fel kellene ezekre készülni. (szállítás, étkeztetés, sátorverés, összehangoltság a többi csapat vezetőivel)

*Július 2-12-ig vendégeink a Kisteleki Művésztábor. Jubiláló év az idei (10. alkalom), ennek tiszteletére kiállítást szervezünk Székelyudvarhelyen , amelyre mindenkit szeretettel várunk.

*Július 11-én a Gyermekfilharmónia fellép a Kápolnási Falunapokon.

*A Pauló Tamás szervezte bútorfestő tábor július harmadik hetén lesz, kazettás mennyezetet készítenek a budapesti diákok.

*Rétyi fúvóstáborba 10 gyermeket küldünk.

*Újra lesz cserepezve a Műv. Ház födémje a nyár végén. Fontos, hogy a Gyermekfilharmónia is részt vegyen, partner legyen ebben a tevékenységben.

*Július végén megtörténik a Tanulók Háza szintjének az ablakcseréje, ebbe is igyekszünk majd segítséget nyújtani.

*Augusztus 10-23 között a Gyermekfilharmónia ismét turnéra indul Keresztúr -Pécs- Hegykő - Tata - Komárom - Debrecen - Szilágysomlyó útvonalon. Még mindig vannak kérdéses napok, időpontok, helyszínek.

*Roncsautók kérdéseinek a megoldására Tókos Attilát kértük meg.

*Szeptember 7-12 között Prímásképző Tánctábort szervezünk. Sinkó András, Bedő Barna, Móré Boglárka lesznek az oktatóink. Széki táncrendet tanulunk, és az idáig tanultakat ismételjük.

*Szűkös keretek között, de mégis megszervezzük az Őszi Hadjáratot a Helyi Hagyományőrző Huszárcsapattal együtt.

*December 16-20 között téli turnéra megyünk.

*Hozzászólás nincs.

Több téma nem lévén, az elnök megköszöni a jelenlétet, az ülést bezártuk.

kmf - jegyzőkönyvvezető Szabó Enikő
*****


Készült 2010. január 13-án, a Gyermekfilharmónia Alapítvány évi kiértékelő közgyűlésén. Jelen vannak: a Gyermekfilharmónia Alapítvány Kuratórium tagjai, az alapító tagok egy része, pártolók, segítők, meghívottak.
Az elnök, Haáz Sándor zenetanár üdvözli a megjelenteket és sikerekben gazdag, boldog újévet kívánva megnyitja a gyűlést. Egyhangúlag megválasztják a gyűlés levezetésére Haáz Sándort, a jegyzőkönyv vezetésére pedig Demeter Ibolyát.
Bejelenti a napirendi pontokat:
1. A 2009. évi tevékenység kiértékelése
2. Pénzügyi beszámoló
3. Pályázatok, támogatások
4. A szálloda, (turizmus) tevékenységének ismertetése
5. Alapítvány, szervezeti élet
6. Határozatok tárának ismertetése
7. Tervek 2010. első felére
8. Szelterszi telek, ösztöndíjak helyzete
9. Különfélék, javaslatok, hozzászólások

A jelenlevők egyhangúlag elfogadják a javasolt napirendi pontokat, kiegészítő javaslat nincs.


Az első napirendi pont bevezetésében, az elnök elmondja, hogy az Alapítvány élete nagyon mozgalmas - sokoldalú, sokrétű tevékenységet folytat. Két nagy eseménykör van az Alapítvány életében: a mindennapi történések, és a koncertek, fellépések sora. Évente két alkalommal szükségszerű megbeszélést tartani: júniusban és januárban. Mivel a 2009. év első félévének kiértékelése már megtörtént, csak röviden utal erre az időszakra, bővebben foglalkozik a második félévvel.
Mindennapi történések az első félévben:
Az első félévben került sor a Városi kultúrház nagyterme fűtési problémáinak megoldására (nyolc fűtőtest beszerelése), kicserélték a falburkolatot, új lambériát, díszítő pártákat tettek fel, függönyöket cseréltek.
- megszervezték a hagyományos népdalvetélkedőt, március 7-én, immár XI. alkalommal. Ezt megelőzte a farkaslaki és bögözi népdalvetélkedőkön való részvétel, ahol Dániel Kinga, Elekes Izabella és Dániel Zsolt nagy sikerrel teljesített.
- Hagyományostól eltérően idén két koncerttel ünnepelték Március 15-ét.
- Április 4: EMKE - díj átvételére kerül sor Kolozsváron
- Hagyományos bútorfestő-tábor április 14-19 között
- Filinapok megszervezése május 8-9-10-én, 18. alkalommal
- Városnapi koncert május 23-án
- Pünkösdi hangversenyek május 30, 31

A 2009-ben tartott koncertek száma: 31, a nyilvános főpróbákkal együtt ez 35 koncertet jelent. Íme a koncertek időpontjai és helyszínei:

1. - 2009. március 14: Ünnepi koncert Szentegyházasfaluban
2. - 2009. március 15: Gálahangverseny Székelyudvarhelyen
3. - 2009. május 8: Filinapi Koncert
4. - 2009. május 23. Városnapi Gálakoncert
5. - 2009. május 30- Pünkösdi koncert
6. - 2009. május 31 Pünkösdi koncert
7. - 2009. július 19: Rétyi hangverseny az Ifjúsági Zenekarok találkozóján
8. - 2009. augusztus 2: Koncert Borszéken
9. - 2009. augusztus 14: turnényitó hangverseny Nagyváradon
10. - 2009. augusztus 15: koncert Sátoraljaújhelyen
11. - 2009. augusztus 16: Sárospataki koncert
12. - 2009. augusztus 17: Koncert Miskolcon
13. - 2009. augusztus 18: Ózdi fellépés
14. - 2009. augusztus 19: Nagykáta- koncert
15. - 2009. augusztus 20: Ünnepi hangverseny Tápióbicskén
16. - 2009. augusztus 21: Hévíz, szabadtéri bemutatkozás
17. - 2009. augusztus 22: Hévíz, templomi koncert
18. - 2009. augusztus 23: Szegedi Felsővárosi Minorita Templom
19. - 2009. augusztus 24: Hódmezővásárhelyi koncert
20. - 2009. szeptember 19: Kalot- Háló koncert Csíksomlyón
21. - 2009. október 2: Közös koncert a huszárokkal az őszi hadjáraton
22. - 2009. december 5: Csíkszeredai gála a Julianus-díj átadásakor
23. - 2009. december 11: Karácsonyi koncert Kápolnásfaluban
24. - 2009. december 12: Medgyesi fellépés
25. - 2009. december 17: Nagybánya- turnényitó koncert
26. - 2009. december 18: Nyíradonyi koncert
27. - 2009. december 19 (20): Koncert Budakeszin
28. - 2009. december 20: Évfordulós hangverseny a Szt. Margit templomban (Bp.)
29. - 2009. december 21: Szegedi Dóm
30. - 2009. december 22: Újkígyósi templomi koncert
31. - 2009. december 30 : Hagyományos óév-záró koncert Szentegyházasfaluban.

A Gyermekfilharmónia, mint a térség, a „hegyalja” szimbóluma, minden szerepléskor bizonyít. Bizonyítja a gyermekek lelkesedését, tudását, s a kísérők áldozatos, lelkiismeretes munkáját. Ez főleg a téli turnén vált nyilvánvalóvá. A turnék során egyszer történt már tragédia, 15 évvel ezelőtt. Most is megkoszorúzták Molnár Tünde kopjafáját Balatonlellén az évforduló kapcsán, emlékezve a sajnálatos balesetre, s habár a mostani filisek már nem ismerik, könnyes szemmel emlékeztek Tündére.

Az elnök a továbbiakban kitér a 2009. év második felének „történéseire”:

- július 8: A Kisteleki Festőiskola tárlatának megnyitója
- július 29: a nagybányai Váradi Izabella vezette csoportnak zenés est, tábortűz szervezése, nagy siker a „zenélő doboz” (csűrkapu mögé rejtett kisfúvósok).
- Július 16: 10 gyermek részt vesz a Rétyen szervezett fúvós- táborban
- Augusztus 5-10 között a Fili vendége Szabó Zoltán, Baltimore-ból, együtt koncertezik a gyerekekkel
- Augusztus 5-6: Johanniták látogatása
- Tánctábor szeptember 7-12 között 85 gyermek vesz részt. Oktatók: Móréh Boglárka és Benő Barna.
- IV. őszi hadjárat: október 1-5 között
- Október 8-án és 15-én „ fili-felvételi”nyolc hegedűs és négy fúvós felvételizett, sajnos csak 4 hegedűs került be a zenekarba,” a nagyok „ nem akarnak elmenni”, ami egyfelől örvendetes jelenség.
- Október 25-én az ózdi gyermekeket fogadták, énektanulás, táncház volt a programon
- November 15: két fúvós-hangszer érkezik Budapestről 240.000 Ft értékben
- November folyamán korrektúrázzák a Hegedűiskola kottás füzeteket
- November 29-én Holtmaroson G.Stengeltől átvettek 740 db. csokitojást. Egy részét Mikuláskor, a maradékot pedig más ünnepi alkalmakkor adják át.
- December 1-5 között megfeszített ütemű próbák az új karácsonyi énekek begyakorlására. Hétvégén nyírfákat ültettek, sövénynek, dísznek. Margitka látogatása Szegedről, turnészervezés.
- December 14: Elkészül a hegedűiskola 60 példánya, és a színes CD-k. A hegedűiskolával régi álom teljesült. Házi használatra készült, a kottákat Sinkó András, Kiss Zoltán, Haáz Sándor és Szabó Enikő írta, a borítót Haáz Eszter tervezte. Itt mondja el Elekes Ildikó, hogy egy hegedűiskola önköltségi ára 4, 99 lej, +2 lej a munkadíj. Ebben nincs benne a szerzői és korrektúrázási díj, ami az eszmei értékeket jelenti. Felvetődik a kérdés: ha forgalmazni kellene, mennyit kérjenek érte?
- Kádár Levente iskolaigazgató szerint 10 lejt nyugodtan lehet kérni, ha drágább, jobban vigyáznak reá. Őt támogatja Burus Ella polgármester asszony is. Elnök úr szerint talán ingyen adná a filiseknek, idegeneknek 5 lejért. Még gondolkoznak az áron.
- December 20-án, a budapesti koncert után a budapesti Alapítvány részéről egy 420 000 Ft. értékű vadászkürt került a Fili tulajdonába, amit az 1%-os adóbefizetés nyereségéből vásároltak. Márton Roland megérdemelten gyakorolhat rajta. Most a fúvós-részleg jól hangolható, új hangszerekkel van ellátva.
- A „Mindennapi történések” fejezethez kiegészítésként Tókos Attila beszél a megújított honlapról. Nagy siker a bútorfestő-tábor mintakincsének bemutatása, az arcképcsarnok „sztár”-fotói, a videó-tár. Minden javaslatot szívesen vesz.


Az elnök nagy elismeréssel szól a kapott támogatásokról, amiket ezúttal ismételten megköszön a Gyermekfilharmónia nevében:
- áprilisban a hollandoktól fúvósegyenruhát kaptak
- szeptemberben szintén a hollandoktól harmonikát, orgonát
- november 29-én csokoládét G. Stengeltől
- novemberben két fúvós-hangszert, decemberben pedig egy vadászkürtöt kaptak a budapesti Gyermekfilharmonikusokért Alapítványtól



A második napirendi pont keretében MIHÁLY NOÉMI, könyvelő tart rövid évi kiértékelőt. Elmondja, hogy az adományok nem fedik a kiadásokat, turisztikai szolgáltatásokkal pótoljuk a bevételeket. Idéntől bankon keresztül történik a szállás-étkezés bevétel a csoportoktól.
Elmondja, hogy a budapesti Gyermekfilharmonikusokért Alapítványtól nyert anyagi támogatás a következőképpen oszlott meg:

- Bútorfestő táborra .......................................................... 4 18 RON
- Filinapokra ..................................................................... 6374 RON
- Lőrincz Róbert, Lőrincz Szabolcs táboroztatására ............ 476RON
- Daniel Kinga támogatására ............................................. 424 RON
- Prímásképző táborra ..................................................... 1586 RON
- Utaztatásokra, filiturnéra ............................................. 18875RON

BEVÉTELEK: ÖSSZESEN 90 879 RON ÉRTÉKBEN:

Turizmus- számlák ....................... 46884 RON
Szponzor ................................... 1% 730 RON
Banki kamatok ................................. 342 RON
Adományok ................................. 42 941 RON

Itt jegyzi meg, hogy egyéni támogatók is voltak. Gábos József vállalkozó 1500 RON-t, míg a SELECT S.C. 1000 RON-t adományozott. Ezúttal is köszönet nekik. Azt is elmondja, hogy az adományozók névsora még nincs lezárva, sok cég február, márciusban készít mérleget, akkor még adományozhatnak.

Bemutatja a kiadásokat is :
ÖSSZESEN: 90.284 RON

Művelődési Ház felújítása ( közp. Fűtés) ..................................................... 11.992 RON
Étkeztetés rendezvényekre, táborokra ....................................................... 13.595 RON
CD,szóróanyag, honlap-fenntartás, póló, irodai felszerelések .................... 21.270 RON
Utaztatás, turné, kisebb kiszállások ........................................................... 26.520 RON
Közköltség,( szemét, villany, víz, adó) .......................................................... 6.565 RON
Javítások, felújítás ......................................................................................... 6.953 RON
Ösztöndíjak ................................................................................................... 2.700 RON
Banki kezelési költség ...................................................................................... 689 RON



BEVÉTELEK: 90 897 RON
TAVALYRÓL MARADT: 6 868 RON


KIADÁSOK: 90 284 RON

2010- ben KEZDÜNK 7 481 RON



Itt jegyzi meg az elnök úr, hogy a szeméttárolót lezárták, elhordása elég magas összegbe kerül. Mivel nem csak az Alapítvány, hanem a környékbeli szomszédok is használták, gyorsan megtelt. Most, amikor nincsen szezon, amikor megtelik telefonálnak, s csak akkor ürítik..

Tókos Attila kérdezi, hogy változott-e a 2% felajánlására kiadott űrlap, megint fel kell tenni a honlapra.

A beszámolót, a kiegészítésekkel, mindenki egyhangúlag elfogadta.



A harmadik napirendi pont a pályázatok helyzete: SZABÓ ENIKŐ ismertetője.
Nehezebb pályázni, nagyon sok a megszorítás, a követelmény, más területek támogatása most a cél. (szórvány, kisebbségek). Hat pályázatot nyújtottak be, amiből három nyert.

- OKM - Bútorfestő táborra ............................................ 3556 RON
- Communitas - Filinapok ............................................... 3000 RON
- Communitas - Prímástábor .......................................... 2000 RON

A pályázati pénzeket elköltötték és el is számolták.


A negyedik napirendi pont a faluturizmus, szállodázás. LŐRINCZ JOLÁN beszámolója

Az idén 13 utazási irodával dolgoztak, bankon keresztül történtek a kifizetések. Ami megmaradt: 2 500 000 Ft.
Sokkal kevesebb vendég volt, a tavalyinak kb. 2/3-a. Idén is voltak cserecsoportok, akik fogadták a Filit, azokat kényeztetni kellett, a jövedelem egy része erre ment. Törekedni kell, hogy a fogadó házak minősítést szerezzenek, adhassanak számlát, ne terhelje ez is az Alapítvány költségeit. A víz problémája is időlegesen megoldódni látszik. Itt mondja el a polgármesterasszony, hogy 1 milliárd régi lej értékben végeztek felújítást a víznél, találtak egy áthidaló megoldást, amíg az Európai Uniós pályázat megvalósul.
Az elnök úr megkéri Lőrincz Jolánt, rendezze el a szálloda működési engedélyét, s vásároljon (varrjon) damaszt abroszokat.


5. Szervezeti élet:

Kuratóriumi tagok:
1. Haáz Sándor- elnök
2. Szabó Enikő, pályázatok, pénztáros
3. Lőrincz Jolán, turizmus, titkárnő
4. Elekes István: technika, beszerző.
5. Demeter Ibolya- jegyzőkönyvek, leltár, irattáros
6. Sándor Erika: határozatok tára
7. Simó Ildikó leltár,
A cenzor-, felügyelő-,könyvvizsgáló bizottságok tagjai is a régiek maradtak, feladatkörük ismert. Írásban nyújtják be jelentésüket majd.
Az Alapítvány ügyvéd nélkül van, objektív okok miatt. Javaslatokat kér, kit kérjenek meg erre a feladatkörre.( Tisztázatlan számára a számlázás, pl.)
- Antal Zsuzsa javasol egy volt filist, Elekes Hajnalt, most Kápolnásfaluban jogtanácsos.
- Burus Ella: meg kell kérdezni Bíró Enikő udvarhelyi ügyvédet
- Haáz Sándor Sükösd Józsefre gondolt.
A tagság egyhangúlag elfogadja a változást, meg kell érdeklődni, ki vállalná el ezt a tisztséget.

Az elnök megköszöni Tókos Attila, Frandes Emilia, Lázár Ilona segítségét, mint külsősök munkáját.


6.Határozatok tára megtekinthető ITT.


7.Tervek, 2010. első félévére:

1. Heti találkozások és próbák, népdalgyűjtés a márciusi vetélkedőre
2. Homoródmenti Népdalok- vetélkedő március 6-án
3. Március 15-e megünneplése, közös hangverseny március 14-én
4. Hímes-tojások festése április 2-án
5. Városi Művelődési Ház előterének felújítása: járda, zöldövezet, térkiépítés, kerítés, májusra.
6. Bútorfestő-tábor április 5-10 között
7. Biciklitúra- május 1-én. Útvonal. Homoródfürdő, Ilona völgye- Homoródszentmárton, Szentpál- Oklánd- Karácsonyfalva-Almás- Lövéte.
8. Filinapok megszervezése- május 6,7,8,9.
9. Pünkösd két koncerttel: május 22, 23
10. Városnapi hangverseny: május 29
11. Tájképfestő művésztábor: június 25- július 4
12. A Fili-kottatár elkészítése

A polgármesterasszony megjegyzi, hogy a Városi Tanács is tervezi az épület szigetelését, az ablakok kicserélését, ha kapnak pénzt. Folyamatban van a környék kanalizálása, az Alapítvány által tervezett munkálatokat csak ennek megvalósítása után érdemes elkezdeni.


8.Szelterszi- telek, ösztöndíjak kérdése:

Az elnök úr elmondja, semmi változás a telek körül, a bérlők rendszeresen fizetik a bérleti díjat, abból fedezik az ösztöndíjakat.

Mivel naptári évre adják, új jelölteket kell keresni, illetve felülvizsgálni, hogy a régiekből kik kaphatják még. A hat helyre egyhangúlag már négy jelöltet elfogadtak: Márton Réka, Simó Andrea, Tankó Andrea, Lőrincz Róbert . A megmaradt két helyre lehet javasolni jelölteket január 20-ig.


Különfélék:

Haáz Sándor elnök említi az autópark kérdését. Megkéri Tókos Attilát, Elekes Istvánt, György Lászlót, érdeklődjék meg, hol lehet roncsautó programot gyorsan hatékonyan lebonyolítani, és azt is, tudakolják meg, ki akar egy Barkas mikrobuszt vásárolni. A népdalvetélkedő lesz a Barkas „hattyúdala”.

Befejezésként Burus Ella polgármesterasszony megköszöni a Gyermekfilharmónia eddigi munkáját és további sikereket kíván a közös munkában.


Szentegyházasfalu, 2010. január 13

Jelen voltak és aláírták:
Haáz Sándor, Demeter Ibolya, Szabó Enikő, Lőrincz Jolán, Simó Ildikó - kurátorok (igazoltan hiányzik Opra Erika és Elekes István)
Tókos Attila, Hatos Noémi, Burus Ella, György László - munkatársak
Frandes Emilia, Elekes Ildikó, Kádár Levente, Filip Aletta, Márton Szidónia - pártoló tagok




* * * * * * * * * *

Készült 2009. február 4-én, a Gyermekfilharmónia Alapítvány évi kiértékelő nagygyűlésén. Jelen vannak a Kuratórium tagjai, a meghívott alapítványi tagok. (Jelenléti ív mellékelve)
Az elnök üdvözli a megjelenteket , mivel ez évben először találkoznak, boldog új évet kíván, s megkéri a tagságot, hogy a gyűlés levezetése érdekében válasszanak egy gyűléslevezető bizottságot. Egyhangúlag Haáz Sándor elnököt jelölik a gyűlés levezetésére, Demeter Ibolyát pedig megkérik, hogy vezesse a jegyzőkönyvet. Az előző gyűlés jegyzőkönyvét szétosztják, mindenki elolvashatja.
Az elnök a beszámolóban a sokirányú alapítványi munka, a különböző területeken folyó tevékenység pontosabb értékelése érdekében az illetékes alapítványi tagok segítségét kéri.
Bejelenti a napirendi pontokat:
1. Beszámoló az elmúlt év főbb tevékenységeiről- tartja Haáz Sándor
2. Pénzügyi helyzet bemutatása- Mihály Noémi könyvelőnő
3. A turizmus terén kifejtett tevékenységről beszámol Lőrincz Jolán
4. A járművekről Haáz Sándor beszél
5. A Filiháznál történt javítások- Haáz Sándor
6. Szelterszi telek állapota- Buzogány Mózes
7. A Gyermekfilharmónia honlapját Tókos Attila és Haáz Sándor mutatja be
8. Szabó Enikő beszámol a pályázatokról
9. Felolvasásra kerül a 2008-ban hozott határozatok tára - Opra Erika olvassa fel
10. A 2009-es évben kiosztandó ösztöndíjak- javaslatok, vita
11. A 2009-es év első félévében sorra kerülő események, tevékenységek - bemutatja Haáz Sándor
12. Különfélék, hozzászólások

A jelenlévők egyhangúlag elfogadták a felsorolt napirendi pontokat, kiegészítés nincs.
Az elnök bejelenti, hogy a tavalyi évhez hasonlóan az Alapítvány tevékenységét, félévekre bontva tervezi.
A mai beszámoló is alapos, dokumentált, adatokat, számokat tartalmaz, hiszen az Alapítvány nagykorúvá vált (18 éve alakult), a Gyermekfilharmónia együttes is már 27 éves, szükséges egy alapos elemzés, áttekintés.

1. BESZÁMOLÓ AZ ELMÚLT ÉV FŐBB TEVÉKENYSÉGEIRŐL

Filharmónia:
Minden október elején frissítés történik, új csapat indul. Ebben a tanévben, október 1-én 190 gyermek került beírásra, amelyből 147 kórustag, 43 zenekari tag volt.
Ezek iskolánként így oszlottak meg:
S.sz. Iskola megnevezése Kórustag Zenekari tag
1. Mártonffi János Általános iskola (Nagyfalu) 76 14
2. Tamási Áron Ált. iskola (Bánya) 13 5
3. Kápolnási iskola 25 1
4. Líceumok 33 23

A 190 gyermekből 140 turnéképes.
A számokból látszik, hogy nagyon sok a líceumos, akik elmennek, szükséges az utánpótlás kinevelése. Ez megtörtént, aggodalomra semmi ok, 18 vonós, 4 fúvós, 2 ütős áll készenlétben, tehát a 2009. évre a zenekar továbbélése biztosított. Ez nagymértékben köszönhető az I-IV osztályokban folyó furulyaoktatásnak is, (Szabó Enikő, Opra Erika tanítónők) megkönnyítve ezzel a további hangszeres képzésüket.
A továbbiakban is nagy az érdeklődés a zenekari élet iránt, vannak jelentkezők. Újdonság és nagy örömére szolgál, hogy a gyermekeket kezdte érdekelni a hangszerek karbantartása. Ez mindig nagyon költséges, az elmúlt félévben is két trombitát és egy nagybőgőt javítatott, elég sokba került. Most már a „nagyok” hozzáfognak, György Attila nagyon ügyesen javítja a vonókat, ezért holnap találkozni fog Mihály Palival, szakmai felkészítést, tanácskozást tartanak.

A rétyi fúvós táborban az elmúlt nyáron tíz tanuló vett részt:
1. Tókos Roland - klarinét, III. o
2. Márton Zsolt-trombita, IV. o
3. Márton Roland - altkürt, V. o
4. Benedek Szilárd - klarinét, IV. o
5. Molnár Zoltán - tenorkürt, IV. o
6. Elekes Izolda - fuvola, VI. o
7. Hatos Róbert-kürt, III. o
8. Ozsváth Kincső - fuvola IV. o
9. Simó András -trombita V. o
10. Benedek Zsolt - trombita IV. o

Hegedűiskola kiadását kezdték el Sinkó András zenetanárral közösen. Nagyon hasznos, nagy segítséget fog jelenteni a hangszertanításban. Pályázni fognak nyomtatási költségekre, a nyár folyamán remélhetőleg az első kötet megjelenik.

Koncertek:
A Filharmónia munkája a koncerteken mérhető le. Büszkén mondhatjuk el, hogy a tavaly is 30 koncertet tartott a Gyerekfili, itthon Romániában 12 koncertet, 6 nyilvános összpróbát, a többit külföldön, amint az alábbiakból kiderül:

S. sz. Helyszín megnevezése Időpont
1. Ünnepi hangverseny Március 15.
2. Hangfelvétel Április 30.
3. Filinapok - Szentegyházasfalu Május 2.
4. Pünkösd - Szentegyházasfalu Május 10.
5. Pünkösd - Szentegyházasfalu Május 11.
6. Városnapok - Szentegyháza Május 24.
7. Nyilvános összpróba Június 27.
8. Nyilvános összpróba Július 4.
9. Nyilvános összpróba Augusztus 1.
10. Nyilvános összpróba Augusztus 11.
11.
12.
13. Kalotaszentkirály Augusztus 13.
14. Magyarok Világszövetsége- megnyitó - Bp. Augusztus 16.
15. Balmazújváros Augusztus 16.
16. Nyíradony Augusztus 17.
17. Keszthely Augusztus 19.
18. Sümeg Augusztus 20.
19. Pápa Augusztus 21.
20. Győrszentiván Augusztus 23.
21. Nagymegyer Augusztus 24.
22. Őszi Hadjárat Október 4.
23. Csíkszerda - Kisebbségek találkozója November 8.
24. Hangfelvétel December 1.
25. Csíkszereda - Julianus díjátadás December 6.
26. Székelyudvarhely December 14.
27. Nyárádszereda December 18.
28. Szarvas December 19.
29. Cegléd December 20.
30. Érd December 21.
31. Kistelek December 22.
32. Szentegyházasfalu December 30.

Nagyon bizakodik az elnök úr, modernizálódott a kottaírás, (nyomtatóval sokszorosítják), több idő marad a gyakorlásra. Nem volt fegyelmi probléma a turnékon sem, sok a nagy gyerek, segítik a kicsiket. Nagy az összefogás, érvényesülnek a belső rendszabályok, megérett a Fili.
A turnék egyre sikeresebbek, a fegyelmezettség oka, hogy a kísérők már ismerik a gyerekek szüleit, családi hátterét, így könnyebb hatni rájuk, tudják, kikre kell figyelni.
Burus Ella polgármester asszony itt kihasználja az alkalmat és megköszöni a Gyerekfili tevékenységét, ők a város büszkeségei, mindig ott vannak ahol kell, emelik a rendezvények, és a város hírnevét. Erőt, egészséget, kitartást kíván mind a karnagynak, mind a gyermekeknek.


2. PÉNZÜGYI HELYZET BEMUTATÁSA

A pénzügyi beszámolót Mihály Noémi könyvelőnő tartja. Beszámol a 2008. január-december időszakról a következőképpen:

Befektetéseink:

1. Személygépkocsi Opel 24.550 RON
2. Fürdőszoba felújítás 24.056 RON
3. Fűrészáru (deszka 20.000 RON
4. Utaztatás 5.910 RON
5. Étkeztetés rendezvényekre, táborokra 17.294 RON
6. Szóróanyagok, póló, CD 12. 340 RON
7. Tanulmányi ösztöndíjak 6.100 RON
8. Munkálatok, oktató díjak 6.892 RON
9. Könyvtárnak 1.500 RON
10. A templom orgonájára 1.000 RON
11. Felújítás ( ecsetek, tányérok, festékek) 3500 RON
12. Adó, közköltség 3.500 RON


Bevételek összesen:

1. Pályázati adományok 65656,49 RON
2. Alapítványi tevékenységek 62942,00 RON
3. Banki kamat 201,24 RON
4. Valuta váltás nyereség 685,52 RON
5. 1% támogatás 369,68 RON
6. Villany pénz 593, 5 RON
ÖSSZESEN: 130448,43 RON

Kiadások összesen: RON-ban

1. Újság, CD, irodai felszerelések 12340, 02
2. Étkeztetés 17294,24
3. Javításokra vas anyagok 3495,48
4. Utaztatás 5910,00
5. Tanulmányi ösztöndíjak 6099,75
6. Különböző munkálatok kifizetése 6892,88
7. Üzemanyag 89,96
8. Adók 1058.00
9. Víz, villany, gáz 2401,08
10. Valuta váltás veszteség 219,02
11. Banki költség 480,32
12. Kiszállás,látogatás 1652,00
13. Adományok 2500,00
14. Értékcsökkenés ( amortizáció) 12307,66
ÖSSZESEN: 72740,41
KASSZÁBAN MARADT ÖSSZEG: 176,85 RON
BANKBAN MARADT ÖSSZEG: 627 RON


Itt az elnök megjegyzi, hogy sokat segít a magyarországi alapítvány. A turné teljes szállítási költségét (3.200.000 Ft) a pesti Alapítvány fedezte. Az alapítványunk a buszköltségekre szánt fedezetet sikeresen befektette 40 köbméter faanyagba (deszka, gerenda), amelynek a tárolását hamarosan meg kell oldani.
A társalapítvánnyal való pénzügyi együttműködés, pályázatok elszámolása még mindig nehézkes, holott létrehoztunk egy OTP bankszámlát is.


3. A TURIZMUS TERÉN KIFEJTETT TEVÉKENYSÉGRŐL

A harmadik napirendi pont keretében LŐRINCZ JOLÁN számol be az Alapítvány által kifejtett turisztikai tevékenységről. Elmondja, hogy a vendégfogadás által 62.900 RON volt a bevétel. Ennek csak 25%-a marad az alapítványnak, a többi elmegy szállásdíjakra, étkeztetés kifizetésére. Az év végi turisztikai felkészítőn Mátéffy Győző úr bejelentette, hogy új törvények vannak, jó volna elölről kezdeni a házak turisztikai bejegyzését, hogy minden ház számlaképes legyen. Nehézkes, költséges eljárás, nagyok a követelmények. (Tűzoltó engedély, minden szobához külön fürdőszoba, stb). A Vendégfogadók Egyesülete, amelyet azzal a céllal hoztak létre, hogy a hasonló gondokat megoldja, márciusban gyűlésezik, és gondolkodik a megoldáson.
Az elnök még elmondja, hogy követni kéne Kalotaszentkirály példáját. Ott, a falu lakosai, a Polgármesteri Hivatallal közösen nagyon tiszta falut teremtettek.

Elekes István kuratóriumi tag megjegyzi, hogy Szentegyházasfalu földrajzilag nagyon jó fekvésű hely, ki kell használni a lehetőségeket. Az elnök megemlíti, hogy ezt igazolja a pünkösdi búcsú alkalmával elszállásolt 1200 ember.
A szállásdíj az idén 1400 Ft lesz, a számlaképességről ezután döntenek.


4. A JÁRMŰVEK helyzetéről az elnök úr beszél. Elmondja, hogy az Alapítvány tulajdonában 5 db jármű van: Opel Astra, Opel Kadett, Barkas mikrobusz, Zöld Renault, Mazda személygépkocsi.
Megemlíti, hogy az Opel Astraval ő ingázik, de bárkinek szüksége van rá az Alapítvány tagjai közül, szívesen kölcsönkérheti. Gázzal működő szolgálati autó. Az Opel Kadett-el Tókos Attila jár, mintegy jutalomképpen, mert szerkeszti az Alapítvány honlapját. A Barkas nagyon öreg, de még átment a technikai vizsgán, teherszállításra kitűnően használható. A zöld Renaultnak is ki van fizetve biztosítás, adó, de nincs aki járjon vele. A Mazda Györgylőrincz Levente használatában van. Az Alapítvány az adó- és biztosítási költségeket fedezi, másmindent, aki használja, az fizeti.
Tókos Attila megköszöni, hogy használhatja az autót.


5. A FILIHÁZRÓL szintén az elnök úr beszél. Téliesítve van, nem is fagyott el semmi. Tavasszal majd tovább folytatják a megkezdett munkálatokat, (látványtó, műhelyek). Be kell kötni a most készülő kanalizálási rendszerbe, addig a benti WC-ket nem lehet használni. Vizes talajra van építve, sok ott még a tennivaló. (drénezés).


6. SZELTERSZI TELEK helyzetét Buzogány Mózes alapítványi tag ismerteti. A fákat nem vágták ki, de a kövek vastagodnak, a kőfejtés halad a végkifejlet felé. Az elnök megkéri, sétáljon el alkalomadtán Szelterszbe, s nézze meg, mennyire erős a folyó sodrása, árvíz estén kilépik-e a patak a medréből? Kell-e gátat rakni? (Tudni kell, hogy a telek bérlési díjából fedezi az Alapítvány hat tanuló ösztöndíját.)


7. HONLAP - KIADVÁNYOK- ról szólva, az elnök elmondja, hogy négyféle kiadvánnyal foglalkozott az Alapítvány: Szentegyházi Hírlap, a CD-k, szórólapok, a törpe daloskönyvek.
A Szentegyházi Hírlap megszűnt. A városban vannak más újságok, (suli lapok, a Tanács Hírvivője,) ebben a formában már nem tudták fenntartani. Helyette létrejött a Honlap. (www.fili.ro). Kéri a polgármesterasszonyt, a Hírvivőben biztosítsanak minden alkalommal a Gyerekfili hírei számára is helyet. Készen megszerkesztett oldalt adunk.
Távlati tervei között szerepel a Fili-partitúrák kinyomtatása is.
A Törpedaloskönyv sorozat is bővül: gyerekdalokat szeretnének megjelentetni. Megkéri Tókos Attilát, mondjon néhány szót a honlapról.
Tókos Attila elmondja, hogy minden szerdán este gyűlnek össze, nyitottak minden javaslatra, híreket, ötleteket várnak a honlapon található e-mail címre. Két hónapon belül jelentősen megváltozik a honlap, szerkesztése elavult, változtatni kell rajta.
Megköszöni Hódmezővásárhelynek és az Alapítványnak a kapott honoráriumot.
Az elnök úr szeretné, ha a fontosabb hírek a honlapon angolul, románul, franciául, németül is megjelennének, akár rövidített formában is, Kéri a segítséget. Máthé Nórát javasolják, hogy kérje meg fordítani, angolul, németül is jól beszél. Várja a további jelentkezőket.


8. A PÁLYÁZATOK megírásáról, sikereikről, Szabó Enikő számol be. Öt darab pályázatot adtak be, amiből három nyertes volt: a Communitas, A Megyei Tanácshoz, és egy Magyarországra benyújtott pályázat. Egyre nehezebb pályázatot írni, olyan témákra írnak ki pályázatokat, amik nem tartoznak az Alapítvány tevékenységi körébe, nagy önrészt kérnek, s az elszámolásuk is nehézkes. Vannak azonban emberek, cégek, akik szívesen támogatják az Alapítvány munkáját. Pl. Gábos Jóska: 1000 RON, a Karsai cég 1000 RON, Vallum Kft.: 1000 RON, a Vasgyár is adományozott.
Elmondja, hogy nagyon sok pénz bejött az emberektől, akik adójuk 2 %-át a Gyerekfilinek adományozták. Szívesen megköszönnék személyesen is nekik, de sajnos az adatokhoz nem lehet hozzáférni. Ezúton köszönik az adományokat, segítséget.


9. ÖSZTÖNDÍJAK:
Elnök úr már említette, hogy a Szelterszi telek bérleti díját teljes egészében ösztöndíjnak osszák ki. Hat darab ösztöndíjat osztanak ki, naptári évre, azoknak, akik, aktívan részt vesznek a Gyerekfili életében, rendszeresen járnak a próbákra, hűségesek, s anyagilag is valamennyire rászorultak. Hosszas fontolgatás, nagyon sok jelölt közül, a következő filisek kaphatnak ösztöndíjat a 2009. évben: SIMÓ ANDREA, BOTH SZENDE, JÓZSEF MÁRIA, LŐRINCZ KINGA, DANIEL OTTILIA, LŐRINCZ RÓBERT.
Ugyanitt vitatják meg és döntik el, ki kapja meg a „LEG” díjat 2009-ben március 15-én Szalay Istvántól: Ezek a következők: TAMÁS ATTILA, PÉTER KATALIN, MIHÁLY ÁDÁM, GYÖRGY ATTILA, DÁNIEL KINGA, TANKÓ ANDREA, MÁRTON RÉKA.


10. HATÁROZATOK TÁRA- Opra Erika ismerteti a 2008.-ban hozott határozatokat itt.

Megkéri Opra Erikát kövesse ezentúl is Határozatok Tárát, feljegyezve pontosan mikor milyen határozatokat hoztak, jelölje meg az évszám – sorszám mellett a hónapot is.


11. TERVEINK 2009-RE:

I. Az első tervek közé tartozik, hogy egy beadvánnyal fordulnak a Városi Tanácshoz, hogy szíveskedjenek engedélyezni a Városi Kultúrház Nagytermének a fűtési problémáit megoldani. Beadvány szövege olvasható itt.
A megmaradt pénzekből (10000RON) nyolc fűtőtestet szerelnének a nagyterembe, mindenki hasznára. György László igazgató jó partner ennek magvalósításában.
- Kicserélnél a falburkolatot is, újralambériáznák, díszítő pártákat tennének rá.
A jelenlevő polgármesterasszony ígéri, hogy megkeresi a törvényes keretet, minden segítséget megígér, hiszen így a termet próbateremnek használhatják színjátszók, fúvósok, tanerők.
II. Népdalvetélkedő megszervezése március hetedikén. A részleteket lásd itt.
III. Március 15-e megünneplése- Az elnök javasolja, hogy március első hetében jelenjen meg a Hírvivő, amely tartalmazza a programot is. Vendégeink lesznek a tápióbicskei és a pécsi hagyományőrző huszárok.
A márciusi újság megjelenésére a Gyerekfili pótol 300 RON-t.
IV. Filinapok megszervezése május 8-9-10
V. Bútorfestő-tábor: április 14-19 között
VI. Városnapok: május 24
VII. Pünkösd két koncerttel: május 30

Az elnök emlékezteti a jelenlévőket, hogy minden hónap utolsó szerdáján hét órától fél kilencig megbeszélések lesznek, ahol ezekre a tevékenységekre vonatkozóan meghozzák a határozati javaslataikat.


12. KÜLÖNFÉLÉK, HOZZÁSZÓLÁSOK

Mivel minden tevékenységi területnél a hozzászólások, észrevételek megtörténtek, külön ez a napirendi pont nem került megbeszélésre.


Több tárgy nem lévén, a gyűlés bezáratott.

Szentegyházasfalu, 2009. február 4.

 

* * * * * * * * * *


Készült 2008. július 3-án, a Gyermekfilharmónia Alapítvány kuratóriumi ülésén. Jelen vannak a kuratórium tagjai, meghívottként Sándor Antal és Buzogány Mózes, a szelterszi telek „felelősei”, valamint Tókos Attila, a honlap szerkesztője.

Az elnök szeretettel üdvözli a megjelenteket, a gyűlés jegyzőkönyvének vezetésére Demeter Ibolyát kéri meg, majd bejelenti a napirendi pontokat.
1. Beszámoló az első félévben kifejtett tevékenységről
2. Az alapítvány első félévének pénzügyi helyzete, könyvelése
3. Az első félév turisztikai mérlege
4. A Városi Könyvtár megsegítése
5. A pályázatok helyzete
6. A nyári turné nagyvonalakban
7. Tervezet a 2008. év második felére- elképzelt anyagi kiadások
8. A fogászat helyzete
9. A szelterszi telek jelenlegi állapota
10. Határozatok tárának bővítése
11. Különfélék, hozzászólások


A 0. napirendi pont keretében felolvassák, mintegy emlékeztetőül az előző gyűlés jegyzőkönyvét.

Az első napirendi pont az elnök beszámolója az első félévben kifejtett tevékenységről. Elmondja, hogy nagyon gazdag, eseménydús időszak volt. Idén is megszervezték a homoródmenti népdalvetélkedőt, a húsvét előtti tojásfestő kalákát. A Március 15-i ünneplés lassan nemzetközi jellegűvé válik, több magyarországi csoport is részt vett(Kecel, Kiskőrös), akik az Alapítvány vendégei voltak.
A Filharmóniai napok megünneplése szerényebb volt a tavalyinál, így kedélyes, szép napokat töltöttek együtt a háziak és a vendégek. A Filharmóniai Napok elmaradhatatlan része lett a lóverseny, a helyi hagyományőrző huszáregylet segítségével. Jól sikerültek a pünkösdi és városnapi koncertek is.
Anyagilag is gyarapodott a Gyerekfilharmónia, egy Opel Astra gépkocsival, ami 6600 euró, adományból vásárolták. (a költség fele önrész)
Égető probléma volt a Múzeum Szálló fürdőszobáinak felújítása, ami 240 millió régi lejbe került, fele önrész, fele a pesti Alapítvány részéről jött.
A Múzeum-szálló bejáratát felújították, a penészes, gombás deszkapadló helyére szelterszi kőből készült lapokat raktak le. Ugyancsak kikövezték a bejárót is, egy udvarhelyi szakember egy hétig dolgozott vele. (Kádár Tibor)
A Filiháznál is történtek módosítások, kikövezték a zuhanyzó helyét, már csak a hordó hiányzik a szabadtéri zuhanyozáshoz.
A Tanulók Háza költségvetéséből 20 millió régi lejre a zenekörök ellátottságát biztosítottuk ( húrok, gyanták, CD-lejátszó, stb).
Megtörtént a folyosó újrafestése, meszelés, az iroda újrapadolása, meszelése. Ide is új szőnyeg került. Sándor Verától hat rend piros szőttest vásároltak, ágyterítőnek. Két rend székelyruha is vevődött, amelyeket gondosan kezelnek, molyirtóznak. A vendégfogadásra is gondolva tányérokat, evőeszközöket, levesestálakat vásároltak.

2. Mihály Noémi, az Alapítvány könyvelője bemutatja a könyvelői mérleget. (mellékelve) Elmondja, hogy mind a bevételek, mind a kiadások megnőttek, önrészt kellet az autóba is fizetni, a fürdők felújítása is sokba került. Bevétel összesen 62.698,06. Kiadás 67.443,68. tavalyról maradt a kasszában 3.647,05, a bankban 2.243,81.
Maradvány június 30-án 1.172,24 lej.
A szemét elszállítási díjjal kapcsolatosan vita alakult ki. Az Alapítvány bérel egy szeméttárolót, bérleti díja havonta 2 millió régi lej, ha elviszik a szemetet, ha nem. Ezt a tározót mások is használják, tisztázni kell, hogy a Városi Kultúrháznak van-e szerződése, a rendelő, az óvoda is rendszeresen használja. Tudatosítani kell, hogy a nagyterem használatáért az Alapítvány fizeti a szeméttároló bérleti díját, amennyiben nincs szerződésük.
A számlázott bevételeink után jövedelmi adót kellett fizetni. (Vendégcsoportok szállását, étkeztetését idéntől számla ellenében oldottuk meg.)

3. Lőrincz Jolán a turisztikai tevékenységről számol be. A pünkösdi bevétel egy millió Ft. volt. A szezon most kezdődött, egész télen a levelezés, az egyeztetés folyt. Ha a csoportok számlákat kérnek, terhelő az Alapítványnak, lehet, hogy a Vendégfogadók Egyesülete számlatömböket fog vásárolni, s a vendégfogadó házak számlát írnak. De ez adózandó tevékenység, más megoldást kell találni, az idén még marad így, gondolkoznak a megoldáson, elmennek más falvakba, tapasztalatcserére.(Mondja az elnök, aki feladatként adja ki a kérdezősködést, érdeklődést.) Lőrincz Jolán említi, hogy a vendégek részéről a visszajelzések nagyon jók, egy panasz se érkezett ezidáig.

4. A Városi Könyvtár helyzetéről az elnök számol be. Egy nagy eső után nem volt víz, nagy nyomással adták vissza, egy technikai hiba miatt a Tanulók Háza emeletén elszakadt egy cső, s elázott a városi könyvtár. Kicserélték, megjavították a hibás vezetéket, nyomásszabályozót tettek a kazánhoz. A könyvtár könyvei viszont nagyon megrongálódtak, (kb. egy harmada a kiállított könyveknek). Javasolja, hogy 100 000 Ft értékben vásároljanak új könyveket. A kuratórium egyhangúlag megszavazza. Ha az újonnan letett parkett is feljön, kicserélik azt is. A könyvtárosnő számlával igazolja majd a vásárlást. Az elnök ígéri, hogy felveszi a kapcsolatot ismerősökkel, pártolókkal, hogy pótolják a könyveket.

5. Pályázatok helyzete: Szabó Enikő elmondja, hogy Európai Uniós szintű pályázatok vannak, nagyon szigorú az elbírálás, a teljesítendő feltételek nagyon magasak. Öt pályázatot írtak, amiből négy nyert, 30 millió teleház ellátottság, 10 millió bútorfestőtábor, 15 millió filinapokra, 10 millió prímásképző táborra. (régi lejben adtuk meg az összeget). Októberben lesznek kiírva az új pályázatok, hátha akkor több lehetőség adódik. A Tanulók Háza pályázata a Fili Napokra75 millió régi lejt nyert az Oktatási Minisztérium részéről.

Az elnök elmondta, hogy további terveik közt szerepel a székelyruha készlet bővítése, a kinti zuhanyzó befejezése a filiháznál, a zeneterem lepadolása, az iskolai zeneterem berendezése, amit a volt iskolai műhelyből alakítanak ki. Ez 10-12 millió lejbe kerül.
Megemlíti a fagarázs jogi helyzetét. Opra Erika kuratóriumi tag, egyben az iskola aligazgatónője jelzi, hogy a döntéssel érdemes kivárni a tanév kezdetét.

6. A fogászat helyzetéről Szabó Enikő számol be. Mint ismeretes, adományokból egy jól felszerelt fogászati rendelője volt az Alapítványnak, amelyben negyedévi rendszerességgel Szaszovszki Gábor budapesti fogorvos kezelte ingyen a filisek fogait. Betegsége miatt nem jöhet, így a labor kihasználatlanul áll. A március 3-i közös kuratóriumi ülésen Kiss Melitta , a budapesti kuratórium egyik tagja kérte a csángó gyerekeknek, Lészpedre. Ha a kuratórium jóváhagyja, Márton Attila lészpedi tanító intézné tovább a fogászati felszerelések sorsát (elszállítás, berendezés). A kuratórium egyhangúlag elfogadja. Mivel, amikor a fogászati labor épült a középső iskola egyik szobájában, komoly anyagi befektetés is történt, az iskola igazgatónője megígérte, hogy annak ellenértékében zuhanyzó és mosdó épül a kiépítendő kazánház mellé.

7. A nyári turné programja a honlapon megtalálható. Csak a szállítási költség 2 millió forint, három autóbusszal több mint 2800 km-t utaznának. Átlépnek Szlovákiába is. A Magyarok Világszövetségének meghívására Budapestre is felutaznak, intercityvel. Balmazújvároson sátortáborban laknak majd. A gyerekektől 40 lejt kérnek.

8. Tervek 2008. második felére: Az elnök úr elmondja, hogy a nyári bútorfestő táborba meg szeretné hívni Elekes Zoltánt és Mihály Zolikát is. A tánctábor szeptember második hetében lesz, kb. 70 gyermek részvételével. Októberben megint megszerveznénk a Huszárhadjáratot. A pályázatnak minden esélye megvan a kedvező elbírálásra. A Filharmónia zenekarából 11 alapember távozik. Az őszi szakmai feladat új zenészek betanítása.
A téli turné idén öt napos lesz, Nyugat-Magyarország a cél, de a kezdés Marosvásárhelyen lesz. Mindez a nyári körúton fog kikristályosodni.

9. A szelterszi telek helyzetéről Buzogány Mózes és Sándor Antal referál. „Az idő mindent megold”, mondják, mert a kőréteg vastagodik, nehéz a termelés, előbb-utóbb megszűnik a fejetlen kőbányászat a filitelken.

10. Határozati javaslatok tárának bővítése: Szabó Enikő beírja az új határozatokat a határozatok tárába, hogy a pénzügyeket rendben le lehessen bonyolítani.

11. Különfélék, hozzászólások:
Lőrincz Jolán kéri, hogy a Filiháznak vásároljanak ágyneműket, ne a szállodáét vigyék el.
Tókos Attila, a honlappal kapcsolatosan javasolja, hogy a minősített házakról is tegyenek fel képeket a honlapra.

Több tárgy nem lévén, a gyűlés bezáratott.


k.m.f                                                  Demeter Ibolya