Ismét nagy szeretettel várjuk a homoródmenti falvak dalosait Szentegyházasfaluba, 2017. március 4-én, szombaton reggel. Tizenkilencedik éve.

 

PROGRAM:

8:30 - 9 óra - a résztvevők bejelentkezése, bemutatkozása, sorshúzás (sorrend megállapítására)

9 - 13 óra - homoródmenti falvak dalosainak megmérettetése

13- 15 óra - más vidékről érkezettek versenye

15 - 17 óra - közös ebéd, ezalatt:

15 - 17 óra - meghívott huszárcsapatok katonaénekeinek bemutatója

17 - 18 óra - eredményhirdetés, díjátadás, kiértékelés

18 - 22 óra - közös éneklés, beszélgetés

 

 

VERSENYSZABÁLYZAT:

1. Helységenként 4 x 2 dalos jelentkezhet, minden korosztályban (kisgyermek 7-12 év, ifjú 12-20 év, felnőtt 20-60, idős 60-100 év). A fellépők számán a helyi adottságok szerint változtathatnak a vezetők. A települések énekeseinek fellépési sorrendjét sorshúzással döntjük el.

 

2. A népdalénekesek versenylapot készítenek. Az ezen feltüntetett énekekből egyet szabadon választ, egyet pedig a bírálóbizottság kérésére dalol el a versenyző. Versenylapjukon a gyermekek - ifjak 10, felnőttek 6, öregek 5 népdalcímet jelöljenek, lehetőleg településük régi dalaiból.

 

3. A mellékelt kotta kötelező dal, amit könnyebb bírálás érdekében kérhet a zsűri. Hasonlóképpen az elmúlt évekhez, ezúttal is a Magyar Néprajzi Múzeum adattárából választottunk helyi, Szentegyházasfaluban gyűjtött népdalt.

 

4. Vetélkedőinken a települések énekesei CSALÁD-ként kell megjelenjenek! Kérjük az irányítókat, lehetőségük szerint minden korosztályt képviseltessenek a berendezett színpadon.

 

5. A benevezett településről jelentkező énekesek közösen ülnek be a színpadra, onnan vezetőjük által meghatározott sorrendben állnak fel énekelni. A versenyzők fellépései közötti szüneteket csoportos énekekkel tölthetik ki.

 

6. A faluközösség (család) teljes fellépési ideje legtöbb 25-26 perc lehet.

 

7. A benevezési lapokat 2017. február 28-ig kérnénk visszaküldeni a következő címre:

 

Gábor Áron Műv. Ház - 535 800 - Szentegyháza, Köztársaság út 24, vagy e-mailen a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre.

 

Kérjük megerősíteni a részvételi szándékot az alább feltüntetett telefonszámok valamelyikén:

Gyermekfilharmónia, Haáz Sándor - 0744 763 513, Szabó Enikő 0740 342 167 és Gábor Áron Műv. Ház, György László - 0742 303 475

 

8. A települések népi zenekarokkal is jelentkezhetnek, műsoruk tartalmazhat táncrendeket, csokrokat. Szereplési idő legtöbb 10 perc.

 

9. A vezetők hozzák magukkal a névsort, pecsétet. (kultúrház, iskola, egyesület, stb.)

 

A zsűri külön pontozza és díjazza a hiteles családi összképet (férfi, nő, gyerekek- minden korosztályból) és az eredeti helyi népviseletet.

 

DÍJAZÁS:

- A bírálóbizottság korosztályonként állapítja meg a díjakat.

- Az elbírálásnál figyelembe vesszük az előadott népdalok eredetiségét, hiteles előadásmódját, a népviseletet, hajviseletet.

- A vetélkedőn elhangzott énekeket rögzítjük, fényképek készülnek. A hang- és képfelvételekből a kiértékelés után minden csoportot részesítünk.

- A jelentkezők saját költségükön utaznak, ételt, italt,- bőséges ebédet biztosítunk.

 

Kötelező énekünk: PÁL BORISKA BALLADÁJA

Az eredeti hangfelvétel fonográfhengerről:

(akinek nem indulna el, az kattintson ide)

 

S én kimenék az utcára,

arra szerencsétlen sáncra,

Ott egy zsandár megtalála,

jöjjön Boris Kontumácra.

Vallom, amit cselekedtem,

Gyermekemet elvesztettem.

Tegyétek bé a tömlöcbe,

Ott haljon meg keservibe.

Nem megyek én Kontumácra,

Vizitáljon meg nagysága,

Nagysága nem vizitálja,

Vád alá írást csinálja.

Pál Samelné édesanyám,

Mért nem jössz el egyszer hozzám,

Néznéd meg a rab leányod,

Néznéd meg a rab leányod.

Zúg az erdő, törik a fa,

Pál Boriskát verik vasra,

Úgy kísérik Somolyóra,

Somolyóra, törvényházba.

A raboknak úgy van dolga,

Mint a kutyának a kútba’,

Ha kinéz is az utcára,

Ott is a szél taszigálja.