Hosszú alvásokkal végre átálltunk. Éjjel már nem koslatunk a szobánkban, nappal nem kell lebújni. Minden ismerősünk üdvözöl az utcán, integetnek, járókelők, ismeretlenek mondják, hogy amíg úton voltunk minden nap a világhálót lesték és imádkoztak, nehogy valami bajunk essen. Volt, aki csalódott, hogy hazajöttünk, mert akkor ő most már mit néz a facebook-on? Az imák meghallgatásra találtak és a Városnapi szabadtéri koncerten egy héttel érkezésünk után bemutattuk szüleinknek kanadai műsorunkat. A bemondószövegeken annyit változtattunk, hogy a nóták szüneteiben részletesen elemlegettük a kanadai turnénk Nagy Kalandjait. Tankó Gabika megvásárolta Canada nevű lovát, mi pedig jelzőtáblával felavattuk fenyőfaültetvényes kertünket. Tíz nap múltán is visszatérő éjjeli álmunk a kanadai táj, épületek, kedves baráti arcok... Mély nyomatú emlékképek, nehéz tőlük szabadulni. Mindeközben sorakoznak a riportok, újságcikkek a hazai médiában. Simó Veronika írása az uh.ro portálon jelent meg, itt olvasható.

 

Köszönjük Kanada! Köszönjük Magyarország!