A Fili nyári turnéja június 27-től július 3-ig tartott... volna. Meghívónk a Székely Kör a június 28-30. Székely Napok rendezvényére várta a Filit, melynek pályázati úton teljes költségét sikerült megszereznie. A Verőcei Székely Napok rendkívül színes és gazdag programnak igérkezett, ahol Székelyföld és Erdély más tájegységeinek bemutatása, szokásainak-, táncainak-, dalainak felelevenítése szerepelt. Azután Dunaalmásra utaztunk volna Vas János meghívására, majd Gyöngyöspatán fejeztük volna be a turnét Kis Ferenc barátunk szervezésével. Mindhárom helyszínen 100 főre kértünk szállást, a többi 50 sátrat hoz magával.

 

Sajnos a szó szoros értelmében elúszott ez a remek 5-6 napra szabott kirándulás, hiszen az érintett helyszínek közül kettő a dunai árvíz iszapjával birkózik az elkövetkező időszakban. Ezeket a meghívásokat tehát félretettük, talán július végén vagy augusztusban, a boldog nyári "békeidőkben" szerét ejtjük a kiszállásoknak. Tavalyi szikszói meghívásunkat is beleszoríthatnánk ebbe a körútba. Nyíregyházára és Hegykőre is szívesen várnak, már csak az útiköltséget kell előteremtsük. Amennyiben a Verőcei Székely Napok rendezvénysorozat eltolódik egy számunkra is elfogadható időpontra, természetesen a köré építjük az előbb felsorolt koncertek útvonalát.

 

Június végén tehát itthon maradunk, a nyolcadikos abszolválók és az érettségizők nagy megkönnyebülésére. Szorítunk nekik! Mindemellett váratlan feladata adódott a Filinek idehaza: a Felszállott a Páva vetélkedő körzeti válogatóját tartják a szentegyházasfalvi szinpadon, június 29-én egész nap, így házigazdák, közönség lehetünk.

 

Filisek figyelem! Biciklitúra az Almási Barlanghoz június 22-én szombaton.