Nyári turnénk után egy héttel Marosvásárhelyre utazik a Fili. A vásárhelyi magyar napok címe Forgatag. A bőséges műsorkínálatban előkelő helyen - aug. 30 péntek délután 7 órától a Kultúrpalota Nagytermében köszöntjük ünnepi hangversenyünkkel közönségünket. Eredeti tervünk szerint a kiszállásunkat nagyszabású gyalogtúra előzte volna meg Istenszékére. Ezt az eső elmosta, pont szeptember 28-ára. Örömünkre a webbéka péntektől tisztulást jelez, így a programunk a következőképpen alakult:

- reggel fél kilenckor indulunk, 11 órától háromig a vásárhelyi állatkertben Szatmári Bori állatkerti vetélkedőjén veszünk részt tíz fős csapatokkal.

- három órakor ebéd a diakóniai központban, majd 5 óra körül a marosparti forgatagba lesünk be. Ekkor osztunk gyereket a fogadó családokhoz.

- délután 6 órától 7-ig készülődés a Kultúrpalotában, aztán 7-től ÜNNEPI HANGVERSENY! Mindenkit szeretettel várunk!!!

- a koncert végén kiosztjuk a maradék "kiscsoportosokat" családokhoz, negyvenen bentlakók lesznek a Bolyai kollégiumában.

- este 9 órától a nagyobbak a marosparti rendezvényeken, koncerteken éjfélig jelen lehetnek.

- szombat délelőtt pihenő, 12 órakor várjuk a Bolyai téren lévő buszoknál a gyereksereget, indulunk hazafelé.

A marosvásárhelyi szállásszervezők: Nagy László unit. esp. tel: 0741401785, Szatmári Judit tel: 0743821136

- Vásárhelyről hazafelé megállunk Ülkében, a falunapok vendégei vagyunk

- három órától közös étkezés, 5 órától pedig szabadtéri hangverseny az ülkei sportpálya színpadán.

- hazaérkezés este 7 körül.

 

Filipóló, napló, esernyő és meleg ruha kötelező.