Kilenc koncert, kilenc helyszín, kétezer-ötszáz  kilométeren. Így foglalhatnánk össze szűkszavúan az adventi hangversenysorozatunkat. Ennél azonban jóval több volt.

Ezen a hangversenykörúton sikerült a legtöbb kapcsolatot teremteniük a gyermekeknek, hiszen a szállásokat minden helyszínen családi elhelyezéssel sikerült megoldanunk a turné-előzetesben olvasható felsorolás szerint. Kíváncsiak voltunk, hogy bírják a gyermekek a mindennapos beilleszkedést új és új családokhoz, lefárasztja vagy felüdíti őket a rendszeres megfelelés, alkalmazkodás. Nagy meglepetésünkre rendkívül fel voltak dobódva, rengeteg élményük, mesélnivalójuk volt  a családnál megélt kalandjaikról, tapasztalataikról. Természetesen a családok rendkívüli módon teljesítettek, bizonyítottak. A gyermekek szeretetből, törődésből rendszeresen többet kaptak, mint amire számítottak. Igazi adventi örömtalálkozások voltak ezek minden egyes helyszínen.

Tudjuk, hogy a nagy létszámú gyermeksereg családi elhelyezésére minden fogadó közösség - legyen az kis falu vagy nagy város - erején felüli teljesítményére volt szükség. Mindenütt példás összefogást tapasztaltunk.

Mindezekért a hála részünkről a jó hangulatú koncertjeinkkel  hangzott el. Hangversenyeink osztályzata rendszerint kilencesen felüli volt.

Szerencsés hazaérkezésünk óta is visszacseng a kikindai harangok zúgása. Hasonló csodás érzéseket kívánunk minden olvasónknak és egy nagyon, nagyon boldog új évet!

 

u.i. Turnénkat részletesen illusztrálják Katona Szabolcs fényképei, a koncertjeink sajtóvisszhangjait pedig a fili.hu honlapról követhetik.

Turnénk fő támogatói: filis szülők, Filiért Alapítvány-Budapest, MOL