Hosszas töprengés után bevállaltuk: fúvóstábort és prímásképző vonóstábort szervezünk szeptember első heteiben a filis gyermekek számára.

Régente Tánctábor címen gyűjtöttük össze a gyermekeket, néha 100-nál is többet, a Szálló nyüzsgött, az étkezést lakodalom-szerűen a nagyteremben intéztük, éjszakánként pedig folyt a társasjáték, gyakran táncház.

Mivel a táncolást közveszélyessé nyilvánították, a Fili zenekarának képzését, gyakoroltatását terveztük be tábor gyanánt.

Mindkét táborunk négy napos volt, 20-22 résztvevővel, a táborzárást pedig kis számú szülői közönség tapsolta.

A fúvósok oktatására vendégkarmester jelentkezett, Elekes István, aki Dél-Bajorországban tevékenykedik, ha nincs Covid. Magas lécet állított a filis fúvósoknak: Bösendorfer "Hungarian Rhapsody" című igényes, izgalmas művét vették át. Eközben az elemi iskolás kisfúvós együttes is haladt: alkalmi dalocsokákat tanultunk. Videók itt és itt.


A következő héten prímásképzőre jelentkeztek vonósaink, Sinkó András marosvásárhelyi hegedűshöz. Délutánonként filiztünk: a Magyar rapszódia szólamait gyakoroltuk. Képek itt. Ennek közös ősbemutatóját október 10-re terveztük, a hagyományos Huszárhadjárat közös hangversenyére. Szabadtéri koncertünk helyszínét ezúttal is a Huntanya biztosítja.

A kisfúvósok is bemutatkoznak: jövő hétfőn, szeptember 21-én az újonnan épített "ovi-focipálya" avatásán fogják elfújni az "Édesanyám, kedves anyám csak az a kérésem, Futball-cipőt csináltasson nékem..." című ősi székely népdalunkat.