Évfordulós szervezési gondolatok

A január 15-i, szombati találkozón közel 150-en gyűltünk össze. Képek itt! A jelenlévők lelkesedése alapján úgy döntöttünk, hogy az elmúlt 40 év négy generációja fog fellépni, majd a jelen működő kis filisek. Ez öt hangverseny, öt fellépés. Megneveztük a korosztályokat I-től IV-ig.

I. korcsoport: alapító tagok, az 1982-től az 1990-es budapesti nagy turnéig.

II. korcsoport: 1991-től 2001-ig, ide tartoznak az első balatoni körutaktól az első Fekete-tengeri nyaralásunkig levők.

III. korosztály: 2001-től 2010-ig. Magyar Örökség díj, Törökország, Szerbia.

IV. korosztály: 2011-2018, Brüsszeltől Svédországig tartó időszak.

Meghatároztuk a fellépő együttesek létszámát (legkevesebb 100 fő, legtöbb 150 fő).

Minden esetben az együttes egyharmad része zenekar, kétharmad része kórus kell legyen! Amennyiben van a régi tagok között olyan, aki két korosztály időzónájában egyenlő arányban részt vett, két koncerten is megjelenhet. A meghatározó azonban a korosztályokban eltöltött időtöbblet.

A szombati találkozáskor korosztályonként két-két felelőst jelöltünk ki (zenekar+kórus), ők fogják nyilvántartani a próbarendeket, a jelenlétet és a repertoárt. Ezeknek tisztségét az első próbán megerősítjük.

Szintén közös megegyezés alapján két módon fogunk általános tudnivalókat közölni: jelen honlapunk Fili40 almenüjében, valamint a facebook Filisek! zárt csoportjában. Ezeken kívül a facebook-on már működik az Öregfilisek csoport.

A kórus és zenekar próbáiról és találkozásairól szintén a honlapunk értesít. Kattits a Fili 40 alatti logóra!