Az augusztusi tevékenységeink mindenike zenéről szólt. A legnagyobb élmény az augusztus végi zenetáborunk záró kórushangversenye, tegnap augusztus 30-án. Hatvan énekesünk a négynapos intenzív kórustáborban tanult dalokat mutatta be. Katona Szabi videóján két művecskét tekinthetünk meg itt, fényképtárlat itt.

A kórustábort a kecskeméti Aurin leánykar vezető tanárai tartották: Szűcs Magdaléna és Durányik László, velük érkezett Balázs Gergely, aki a zongorakíséretet biztosította. Gergő nagybőgő-oktatást is vállalt a kórustábor szabad pillanataiban. A tábor alatt nemcsak az énekkart képeztük, hanem a vonószenekart is (Haáz Sándor) valamint klarinét- és trombitaoktatás is folyt (Elekes István, Béres Dóra). Ezalatt az iskolai kisfúvósok is gyakoroltak Bálint Sándor vezetésével.

A tábor minden résztvevője naponta közösen ebédelt és vacsorázott a Gyermekfilharmónia Alapítvány pályázatainak köszönhetően. (Bethlen Gábor Alap, Communitas Alapítvány)

 

A Kápolnásfaluban szervezett hangszertábor résztvevői is bemutatkoztak táborzárásuk alkalmával (aug.19.). Róluk Szabó Enikő készített felvételeket.

 

Váratlan sikere volt a Hegykői Tűzoltózenekar szentkeresztbányai szabadtéri koncertjének is, amire augusztus 18-án este került sor. A bányai piactér remek előadóhelyszín volt! Képek itt.

 

A Rákász Gergely Alapítvány diákjainak augusztus 15-én volt önálló hangversenye a szentegyházasfalvi templomban. Ők is a Fili vendégei voltak a Múzeum Szállóban. Képek itt!

Legkedvesebb augusztusi hírünk a múlt heti és e heti esők. Ráfért a fűkre-fákra, látványos gyorsasággal zöldült vissza minden.

1. Koncertjeinkről:

* A fehéregyházi Petőfi koncertet a hőség és a helyszűke kínozta meg. Mindemellett bánnám, ha nem vállaltuk volna. Fotók itt!

* A csíkszentgyörgyi Góbé koncertre augusztus 14-én, vasárnap került sor. Ez már szellősebb volt, vidám, hangulatos, filipólós. A zenekar tisztán szólt, a bőgőst Tankó Roli pótolta mélykürttel, Elekes Dani Stélik Zoli helyett, Biró Gergő pedig Frandes Máté helyett ügyeskedtek. Jólesett azoknak a jelenléte is, akiknek halaszthatatlan feladataik miatt hiányozniuk kellett volna. (Sándor Sarolta, Kozán Endre, Elekes Dani vőfélyek) Képek itt!

Szent István napon két lakodalom és megannyi találkozón vesznek részt a filisek, sokan kirándulnak. Ez okból a rendszeresen megtartott augusztus 20-i koncertünk elmarad, noha több meghívásunk is volt...

 

2. Hétfőn, augusztus 22-én este 6 órától filigyűlést tartunk néhány fontos dolog megbeszélésre, utána 7-től a nagyfalusi templomba zenei estélyre indulunk. Emlékeztek, nemrég szerepelt Rákász Gergely orognaművész a templomban, ő küldi a fellépő muzsikusokat egy rövid koncertre. Négyen fognak szerepelni: cselló, hegedű, zongora és harmónika. Külön-külön és együtt is játszanak.

Bővebben: https://www.facebook.com/events/1559885647787690/?ref=newsfeed

 

3. Szintén hétfőn, 22-én indul a kápolnásfalvi hangszeres-képző fúvóstábor. Tőlünk is jelentkeztek klarinétra, fuvolára, rézfúvós hangszerre. Részvételi díj 400 lej, ebbe a tanítás és az ebéd fér bele.

 

4. Vendégségbe érkezik a Filihez a Hegykői Tűzoltók Fúvószenekara. Augusztus 25-én, csütörtökön délután 5 órától Kápolnásfaluban és fél 7-től Szentkeresztbányán a Piactéren mutatkoznak be terveink szerint. A részleteket a szentegyházi és kápolnási közösségi csoportokban pontosítjuk.

 

5. Idén is megszervezzük a helyi kórus- és hangszeres táborunkat, augusztus 27 és 31 időszakban érkezik Léna néni és Laci bácsi a kórustagok foglalkoztatására. A prímásképzés és a fúvós hangszerek oktatása mellett a szünetekben tánctanulást is szervezünk. Ezekkel párhuzamosan egy szűk körű bútorfestő tábor is működik a Műv. Házban.

 

6. "Muzsikál az erdő". Ez egy nagyszabású Kárpát-medencei rendezvény címe, amibe belevonták egy koncertre a Gyermekfilharmóniát is. Szeptember 3-án, szombaton (iskolakezdés előtt két nappal, Gold Band fesztivál délelőttjén) utazunk Sepsibodokra, a koncertünk a bodoki erdő egyik tisztásán lesz. A hangverseny részleteiről a Filisek csoportjában rendszeresen tudósítunk.

 

7. A Disperzit együttes az udvarhelyi Siculus Fesztivál közönségdíjasa! Nem hiába szorítottunk! Hajrá Boróka, Réka, Csanád s a többiek!

 

Rendezvényeinkre szeretettel várunk!


Sanyi bácsi meghatározó egyénisége volt Szentegyházának. Örökös derűje, csínytevő kópésága az arcára volt írva egész életében.

"Nahát, ez a Berki!"- csodálkoztak rá egy-egy anekdota, vidám történet csattanója után. Harsány kacagás övezte jelenlétét tantestületi találkozókon, gyűléseken, a dalárda próbáin, természetjáró túrákon.

 

Tanítóskodása idején legendás híre volt az osztályában uralkodó fegyelemnek, dalos kedve, remek hallása alapján akár zenetanár is lehetett volna. Az idősebbek arra is emlékeznek, hogy szenvedélyes motorbiciklisként halmozta az eseményeket. Ismertük őt autószerelő műhelyben, faragó- és ácsmesterként, mindemellett idegenvezetőként varázsolt.

 

Székelyszentmihályról származott, unitárius ezermester, aki Szentegyházasfaluban, majd Szentkeresztbányán élte le életét, épült be közösségünkbe.

 

Népes családja révén is emléke örökre köztünk marad.

Petőfi emlékévbe léptünk, a költő születésének 200 éve lesz idén szilveszterkor. Rövid életének 1849. július 31-én a szabadságharc vetett véget Fehéregyházán. Ez alkalommal évente Petőfi emlékünnepre jelenik meg a tiszteletadó magyar közösség.

 

"Itt a próba, az utolsó nagy próba;

Jön az orosz, jön az orosz, itt is van már valóba'.

Eljött tehát az utolsó ítélet,

De én attól sem magamért,

Sem hazámért nem félek."

 

A kozák hadat követően mi is odalátogattunk már két ízben is. 1991-ben egy biciklitúra alkalmával, 1992-ben pedig együttesünk, az akkori Gyermekfilharmónia lépett fel. Szabadtéri hangversenyünk az emlékmű mögötti réten felállított nyári színpadon zajlott, jelen volt a Szentegyházi Rezesbanda is.

Most, 30 év elteltével egy újabb nemzedék dalol a fehéregyházi helyszínen. Azóta odaépült egy szemrevaló templom is, ebben lesz a filihangverseny.

 

Számunkra Petőfi Sándor nemcsak költő volt, hanem szabadságharcos is. Műsorunkat néhány katonadallal kezdjük.

Petőfi Sándor példaképe, jó barátja Bem tábornok, akivel együtt harcolt ama végzetes napon. Bem apó Lengyelországban született, Tarnóban. Ott alussza örök álmát a tarnói Bem parkban.

Erről is megemlékezünk, műsorunkban két lengyel nóta is szerepel.

A vasárnapi hangversenyünkön Deák Réka lesz a bemondónő, Molnár Orsolya a zászlós.

Hazafelé-utunkon Székelykeresztúron a Petőfi szobornál elfogyasztunk egy-egy fagylaltot.

KÉPTÁR! - Katona Szabolcs

Film: Farkas Antal fevétele

 

Ma, június 30-án estefelé a Fili átlépte a határt, hazafelé tartunk Temesvár Déva útvonalon. Éjjel 4-5 felé érkezünk meg csupa ép, szép gyermekkel. Emberfeletti munkát végeztünk: koncert minden nap, hőség 30 fok felett, az együttes fele kicsi, csupa 12 éven aluli.

 

Színvonalas hangversenyeinkről a fili.hu társhonlapunk begyűjtötte a képeket, újsághíreket, videókat, amiket itt mellékelünk.

 

A mai hazautunkba egy teszkózás és egy mórahalmi fürdőzés is belefért.

 

A sikeres koncertek eredményeképp lelkes a Fili, ezért a szombati 1000 székely lány találkozóra is vállaltuk a benevezést.

 

Köszönjük a drága szülők még drágább gyermekeit!

 

Hangversenykörutunk két szóban: fegyelem és erő.

 

Gyorslinkek az elmúlt napok szerepléseinek bemutatásáról:


Veresegyház

 


Nagykanizsa

 


Olaszfa


Egerág

 

A teljes hangverseny felvétele (M5 Televízió): A 40 éves Szentegyházi Gyermekfilharmónia koncertje a Vajdahunyad várában.

A szombati szereplésünket is a www.fili.hu foglalta össze és tette közzé itt!

Dr. Nagy István miniszter Úr, Országgyűlési képviselő facebook bejegyzését itt nézhetitek meg!

A budapesti Szent Imre templomban tartott szereplésünkről társhonlapunk, a www.fili.hu számolt be. Itt olvashatjátok!

 

Alább, az 1990-ben és a 2022-ben (ugyanazon a helyen) készült csoportképeinket társítottuk egymás mellé.

(a kép rákattintásra nagyobb mérteben jelenik meg)

Perecsen Szilágy megyében van, Zilah után Szilágysomlyó irányában. Boncidai Csaba polgármester fiatal, fürge észjárású a pályázatokat sorra nyeri így a 2300 fős település minden részletén látszik a fejlődés. Legújabb elképzelésük a perecseni gyermekfilharmónia létrehozása amihez a mi fellépésünk volt az iránymutató.


Koncertünk a felújított iskola udvarán összeállított színpadon, népes közönség előtt zajlott. Egyenruhánk filipóló, műsorunkon négy román ének és több népszerű dallam hangzott el. Hatos Emőke a Báránykás énekek új szólistája kiemelkedő.

Ebédünk és vacsoránk vendéglőben, a filisek elhelyezése perecseni családoknál. Reggel 10kor gyülekező, könnyes búcsú a csodás perecseni családoktól. Augusztus végén közös zenetáborban találkozunk Velük legközelebb Szentegyházán.

Képtár itt!

Idei nyári turnénk június 23 - július 1 időszakban zajlik. A turné költségeinek nagy részét pályázatainkból biztosítjuk (Bethlen Gábor Alap, Filiért Alapítvány).

 

A turné útvonala, koncertek:

 

Szilágyperecsen - Budapest Szent Imre templom - Budapest Vajdahunyad vára - Veresegyház - Nagykanizsa - Olaszfa - Egerág


Program:

 

2022. június 23, csütörtök:

- gyülekező reggel 9 órakor, pakolás, búcsú

- indulás Szilágyperecsenre három autóbusszal (300 km)

- étkezés úticsomagból

- érkezés 4 órakor

- ebéd

- szabadtéri hangverseny 7 órától az iskola udvarában (rossz idő esetén a sportcsarnokban)

- vacsora

- szállásolás családoknál és a szilágysomlyói kollégiumban

Meghívó: Polgármesteri Hivatal

Szervező, kapcsolattartó: Boncidai Csaba, 0040 744 645 179 e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.


Bővebben...


Nagyot szólt a pünkösd két év felfüggesztés után. Számítottunk rá, hogy ismerősök, vendégek tömege jelenik meg és így is lett. Négy napig folyt a beszélgetés, éneklés, koccintgatás.
Barátaink örömmel nyugtázták, hogy a Múzeum Szálló, a zeneterem és a Filibirodalom semmit sem változott azt a néhány ráncot leszámítva.

Szerencsénkre a nyár is erre a három-négy napra esett, bővelkedtünk a lepirult zarándokarcokban. A Gyermekfili kitett magáért, mindkét este - szombat és vasárnap - több, mint 170 fővel szórakoztatta a zsúfolt teltházat.




Mindig látványosak a kórusban felbukkanó új arcok, az "első sor" , ezúttal több, mint 40 fő újonc csetlett-botlott vagy vágta a rezet rendületlenül, mindannyiunk szórakozására.

Kiemelkedő teljesítmény György Réka újoncfuvolás munkája valamint Bözödi Adrienn és Sándor Saci szólója, örökzöld csellósaink. Koncertfotók itt.

Pünkösdi királyné választásunk mellett angol királynőt is köszöntöttünk. A 96 éves Erzsébet királynő már 70 éve trónol, aminek tiszteletére ezüstfenyőt ültettünk a Filikertbe angol énekünk a Highland Cathedral harmóniájában.

Farkas Anti filmezett, a film itt megtekinthető.