Megadatott, hogy adventi körutunk után, egy héttel, december 30-án, itthon, szüleinkkel, szilveszterezős vendégeinkkel közösen zárjuk a 2022-es jubileumi évünket.


Óévzáró búcsú-hangversenyünkre elkészítettük a számadást: az év folyamán 25 alkalommal lépett a Gyermekfilharmónia közönség elé, az alkalmi koncerteken kívül két ízben hangversenykörutat szerveztünk.


A vírust követő háború áthúzta számításainkat: idén sem sikerült a nyugati körutunk. Angliai meghívásunk ismét tolódott egy évet. Magyarországi élményeink kárpótoltak mindenért. Nyári turnénk a Múzeumok Éjszakáján Budapesten kezdődött. Az adventi körutunkon pedig olyan csodás helyszíneken énekelhettünk, mint Galambfalva, Temesvár, Geresdlak, Sopron, Csorna, Budapest, majd Nagyvárad. Nyáron hat, télen pedig hét koncerttel.


A 2022-es év legnagyobb eseménye a Fili40 volt. Születésnapi találkozónkra május elején öt koncertet szerveztünk öt korosztállyal, ami 700 előadót vonzott az iskola sportcsarnokába.

Meglepetések egész sora zajlott: a Filiesztena, a Fili activity, Emlékképtár és a Filimorzsák emlékkönyvünk. Maradandó a fellépők arcképcsarnoka is, amely most, szilvesztertől megtekinthető a honlapunk Fili40 logójára kattintva.

Sokan hazajöttek, rokonok, ismerősök, régi filisek. Testvérvárosok és baráti közösségek felszólalói méltatták együttesünk elmúlt 40 évét. Szentegyházasfalu és Szentkeresztbánya temetőkertjeiben 36 sírhantnál emlékeztünk. Esténként táncház, nótaszó, fáklyásmenet és buli. A fellobogózott falu!

Felejthetetlen családi ünnep volt.


Az alábbi felvételekkel üdvözöljük minden ismerősünket, vendégfogadóinknak ajánljuk védenceik képét kikeresni az alábbi képtárakból.

Mindent nagyon köszönünk Szülőknek, Támogatóknak és kívánunk eredményes Boldog Új Évet!

 

Fili 40 arcképcsarnok - kicsik zenekara - kórusa.

 


Katona Szabolcs koncertképeit megnézhetitek itt!

 


Szászrégenben összeállt az együttes. Mindannyiunknak élményt jelentett a fellépés, jó, hogy nem odáztuk el a meghívást. A koncert tanulságait levontuk, a heti próbákon javítgattunk a műsort. Újításaink közt szerepel a székelyruhák szállításának új vállfarendszere, ezek lekötése. Vége a lehulló ruhazsákok korának, végre. A csavaros gyertyatartókat sajnos nem próbálhattuk ki, arra holnap, Galambfalván nyílik lehetőségünk. Régeni barátainkat nagyon várjuk egy viszontlátogatásra! Köszönjük a Pál Zoltán és csapata, valamint a helyi Önkormányzat meghívását, magas színvonalú fogadását. Adjon Isten boldog ünnepeket, békés új esztendőt mindannyiuknak!

A kiszállásunk képeit Katona Szabi keccintette, nézd meg ITT, a régeniekét pedig ITT

Öt évvel ezelőtt, 2017. december 9-én Szászrégenben tartottunk Mikulás-koncertet. Az akkori beszámolókat, képeket visszanézve elképesztően réginek tűnt régeni fellépésünk.


Meghívónk és szervezőnk ugyanaz a Pál Zoltán, ám az idei fellépésünk nem a református templomban, hanem a szászrégeni Művelődési Házban kap helyet.


Tudomásunkra jutott, hogy a szászrégeni Önkormányzat jókora összeggel szállt be szállítási költségeinkbe. A Gyermekfili színes és gazdag műsorral fogja meghálálni ezt a nagyszerű felajánlást.


Hangversenyünk 2022. december 10-én, szombaton délután 5 órakor kezdődik a Művelődési Házban. Ez a rövid kiszállás fontos a Gyermekfilharmónia számára, mert a jövő héten kezdődő adventi hangversenykörutunk begyakorló utazása lesz. December derekán Nagygalambfalva, Temesvár, Geresdlak, Sopron, Csorna, Budapest és Nagyvárad közönsége előtt énekelünk.


Külföldi utazásunk számára most állítottuk össze a csoportokat, most szervezzük meg a buszon való éjjel-nappali élet apró részleteit, a felszerelések és ruhák szállításának új módozatait.


Régeni találkozásunkra mindannyian nagyon készülünk és szeretettel visszavárjuk Maros-menti barátainkat Szentegyházára!

Gyermekfilharmónia Szentegyháza

 

December 16. - péntek

- délután fél öt órakor gyülekező, ötkor indulás a körútra 3 autóbusszal (Scorpio 1 utánfutóval + Zita-busz a Szállótól, valamint Scorpio 2 Szentkeresztbányáról).

- este 7 órától koncert Nagygalambfalván a Művelődési Házban, azután közös vacsora

- éjszakai utazás Temesvárra  (8 óra út)

* Meghívó, kapcsolattartó: Gyerkó Levente  +40 744 561 499

 

December 17. - szombat

- érkezés reggel 6 óra körül a Temesvár melletti Újszentesre

- elszállásolás a napközis házban, hajnali pihenő (kis ágyak, nagy ágyak, matracok)

- 9 órakor reggeli tarisznyából a szálláshelyen + tea, kávé

- pihenő, városnéző séták, közös ebéd

- este fél 6 órától koncert Temesváron az Új Ezredév  református templomban

- 8 órakor hazatérés a szállásra, közös vacsora (Temesvári, Aradi rokonok fogadhatnak)

- szállásunk 116 ágy, 30 matrac (mi visszük)

* Meghívó, kapcsolattartó: Dénes Ildikó  +40 729  973 813

* Koncertszervező: Gazda István tiszteletes +40 745 376 018

 

December 18. - vasárnap

- reggeli a szálláson, 9 órakor indulás

- 13 órakor érkezés Geresdlakra a Közösségi Házhoz (Óvoda utca, 2)

- közös ebéd, majd elszállásolás családokhoz

- 16 és 17 óra között a helyi kiállítások megtekintése (mézeskalács kiállítás, babamúzeum)

- este 6 órától koncert a  Püspöklaki katolikus templomban

- szeretetvendégség a Közösségi Házban, majd takarodó

* Meghívó, kapcsolattartó: Dr. Habjánecz Tibor, +36 30 394 4595, Barton Mária Magdolna +36 20 380 0617

 

December 19. - hétfő

- reggeli a családoknál, gyülekező

- 9 órakor indulás Sopronba

- érkezés fél 4 órakor Szent István katolikus templomhoz (Szent István park), kínálkozás

- 5 órától hangverseny a Szent István templomban

- 6 órától kezdődik az elosztás családokhoz (Sopron, Hegykő)

* Meghívó, kapcsolattartó: Sopron - dr. Baranyai Ilona + 36 20 927 3514

Hegykő - Zambó Erzsébet + 36 30 259 3983

 

December 20. - kedd

- kései reggeli a családoknál, pihenő

- választható programok: - további pihenő a családoknál

- termálfürdő Hegykőn (belépő a Filitől)

- bevásárló központ (TESCO)

választás bejelentése a kísérőknél

- 1 órakor indulás Csornára, ebéd

- 3 órakor premontrei kiállítás látogatása

- 5 órától hangverseny a Jézus Szíve templomban

* Meghívó, kapcsolattartó: Csornai Polgármesteri Hivatal +30 96 590 112

 

- koncert után indulás vissza a soproni és hegykői szállásokra

- este 8 órakor érkezés Sopronba és Hegykőre

 

December 21. - szerda

- reggeli a szálláshelyen 11 órakor gyülekező, indulás Budapestre

- érkezés 3 órakor, ebéd

- 4 órától az Eiffel Műhelyházban fogadás

- hangverseny 6 órától

- koncert után elszállásolás rokonokhoz, fogadó családokhoz

- vacsora családoknál

* A koncert látogatása regisztrációhoz kötött, az alábbi linken:

REGISZTRÁCIÓ FILI KONCERTRE - 2022.12.21. 18:00

Telefonon: +36 31 788 9860 - Ambrus Edit (UPC) - Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

December 22. - csütörtök

- reggeli, majd gyülekező az Ecseri úti metro megállónál 9 órakor

- 3 órakor érkezés Biharkeresztesre

- karácsonyi köszöntő a templomnál, kínálkozás

* Meghívó, kapcsolattartó: Pap Ambrus Teréz +40 760 868 138

 

- du. 4 órakor indulás Nagyváradra

- este 7 órakor koncert a Ferences Barátok Templomában

- a koncertet követően vacsora

* Meghívó, kapcsolattartó: Szabó Ervin atya +40 743 944 285

 

- hazautazás Szentegyházára

 

December 23. - péntek

- reggel 6 óra körül hazaérkezés Szentegyházára, Isten segedelmével.

 

Turnészervező: Gyermekfilharmónia AlapítványBethlen Gábor 41, Szentegyháza, fili.ro

 

Kapcsolattartó: Haáz Sándor, tel RO 0040 744 763 513 (ig. sz. HR 605770 / 26.03.2019)

 

Főtámogaónk:



Támogatók: MOL,  Filiért Alapítvány, Bp

 

A koncerteken elhangzó zeneműveket a Gyermekfilharmónia számára hangszerelte és vezényli Haáz Sándor zenetanár.

BOLDOG ÜNNEPEKET!!!


Negyven kitűnően felkészült gyermek előadását hallgathattuk november 5-én, szombat délután. Nyíregyházáról 16, tőlünk 24 jelentkező állt  a gyertya és almatál mellett. Kár, hogy nem készült hang- és képfelvétel róluk, - megérdemelték volna. A közönség egyöntetű véleménye: "Hál' Istennek nem mi vagyunk a zsűriben!"

A háromtagú bizottság (Rusznyák László iskolaigazgató, Simó Ildikó könyvtáros, Opra Levente tanító) oly módon próbált igazságot tenni, hogy díjakat dupláztak, különdíjakat osztogattak. Három előadó pénzjutalomban részesült.

A hagyományos játékkiállítást ezúttal is a Műv. Ház előterében tettük közszemlére, tizenkilenc gyermek hozta be saját készítésű munkáját. A Ciripelő vetélkedő szünetében közönségszavazás alapján különdíjban részesültek Mihály Enéh filc babái.

Az előadások végeztével citerahangversenyt hallhattunk. Vezérük a nyíregyházi zenetanár, csapatával közösen énekeltünk, majd a zsűri érkeztéig a nóta körbejárt.

Nyíregyházáról visszatértek múltkori vendégeink is, a Burattino Bábszínház társulata. November 4-én, pénteken volt az ők napjuk: délelőtt a kápolnási iskolában a Madárijesztő darabot mutatták be, utána kézműves foglalkozást szerveztek a 100-nál is több gyermeknek. Nagy népünnepély volt! Nálunk délután volt előadásuk, a hangosítással gondok voltak, ezért A három kívánság bábdarabjuk halványabbra sikeredett. Felejthetetlen nótaesttel zártuk a pénteket!

Vasárnap a búcsú előtt a Fili Csűrkalandba hancúroztak a vendégművészeink. Az is felejthetetlen volt.

Tizenharmadik Cziripelőnk ezennel véget ért. Aki nem hiszi, járjon utána!!!

KÉPTÁR Katona Szabolcs

Nyíregyháza - Szentegyháza Ciripelő versenyünk idén érkezett a tizenharmadik kiadásához. A két kovidos évben is megtartottuk a hagyományos találkozónkat internetre feltöltött filmes előadásokkal. Volt értelme ennek is: megmaradnak emlékbe a felvételek.

Ezúttal személyes versenyzésre hívjuk a közönséget november 5-én, szombat 5 órára.

Előtte egy órával a házi készítésű gyermekjáték verseny megtekintése és kiértékelése zajlik a Műv. Ház előterében. (A gyermekjáték-tárgyakat péntek este 7 órára kérjük behozni.)

A vers-, ének-, zene találkozónkra tizenhat nyíregyházi gyermek és huszonkét szentegyházi-kápolnási diák nevezett be.

A rendezvényünket színesíti a Nyíregyházáról érkező BURRATINO Bábszínház előadásaival valamint bábkészítő foglalkozásaival. Ők november 4-re várják az érdeklődőket.

A rendezvényt a Gyermekfilharmónia és a Sóstóhegyi Igrice Alapítvány szervezi.

Mindenkit szeretettel várunk!


Végre. Meghívott vendégeink és jómagunk közös véleménye volt az idei hadjáratot záró beszélgetések során, hogy mindannyian vártuk a lovas, huszáros találkozást.

Örömmel fogadtuk a távolról érkezett vendégeinket, rengeteg szép közös nótával emlékeztünk az októberi vértanúinkra.

Biharkeresztes testvérvárosunk lett, kiemelt vendégünk mindemellett Pest megye Önkormányzatának munkaközössége, dr. Hoppál Péter államtitkár, s mindezt megkoronázza a teltházas Filikoncertünk. A hangverseny utáni nótaestünk magva a néhai öregfilisek közül állt össze.

Hogyha csak ennyi lett volna a Hadjárat ....! De a pénteki szónoklós, emlékezős, koszorúzós nap után minden jelenlévő a szombati, "szekeres" napra tartogatta az erejét. A gyönyörű idő mellett pompás ruházatokban jelentkeztek a résztvevők, szekerek is előkerültek a tervezettnél jóval nagyobb számban.(35 helyett 73!) Jutott hát a filiseknek is hely.

Két alkalommal verbuváltunk: Szentkeresztbányán és Kápolnás főterén. Megegyeztünk, hogy jövőre hangerősítőket szerelünk fel a sorozás jelenetére.

Ezúttal is Kápolnásfalu etetett a "Szikláknál" tárogató zene kíséretében.


Vonulásunkra minden kapuba kiállottak, szekereken kivétel nélkül jóízű nóta szólt. Velencevacsora, majd Gabikabál.


Újdonságot hozott a vasárnapi helyszín. Ezúttal a Papkútjánál folyt a főzőverseny (14 csapat) valamint az éneklős-, szavalós előadássorozat, amit a Mártonffi iskola diákjai adtak elő.

A megszokott tábortüzes nótaszóval zárult a rendezvénysorozat.


Mindenki csodáról beszél: létezhet ilyen, hogy rendbontás, mérhetetlen ivászat nélkül le tud járni egy ilyen méretű rendezvény? Igen, a XVII. Hadjárat!

 

Képsorok, felvételek az alábbi linkeken:

Péntek Szombat Vasárnap

- Szentmise (T.I.F.)

- Megemlékezés (T.I.F.)


- Közös ünnepi hangverseny (fotók) (T.I.F.)


- Összefoglaló a pénteki eseményekről (videó)

(F.A.)


- Találkozások, megemlékezés, ünneplés, nótázás

(U.P., K.Sz., K.P.)

- Indulás (T.I.F.)


- Szentkeresztbányán (T.I.F.)


- Menetközbe (T.I.F.)


- Kápolnáson (T.I.F.)


- Pihenő, ebéd (T.I.F.)


- Vonulás pillanatképek (H.P.)


- Homoródloka, Kápolnásfalu (H.P.)


- Szebbnél szebb pillanatok (K.Sz., K.P.)


- Huszárbál (T.I.F.)

- Emlékezetes vasárnapi történések

(K.Sz., K.P., J.E.)

A Gyermekfilharmónia tevékenységét két alapítvány támogatja.

Az egyik - a Gyermekfilharmonikusokért Alapítvány - budapesti székhelyű, az itthonit mi működtetjük Szentegyházán már 30 éve.

Szeptember folyamán mindkét alapítványunkban változások történtek, ezért fontos gyűlések időszakát éljük.


Szeptember 14-én, szerdán a hazai tagságot hívtuk össze gyűlésbe két napirendi pont megbeszélésére. Az első a 2021-es évértékelő és pénzügyi beszámoló valamint tevékenység megvitatása és elfogadása. A második napirend az egyesületünk könyvelőcseréje, valamint a tagságban bekövetkezett változások miatt felmerült tisztújítás. A jelenlévő 18 tag meghallgatta és elfogadta a gyűlés anyagát.


Az évzárást rendszeresen június végéig kell leadni, ezúttal viszont az elnök betegsége miatt kitolódott ez az időpont. A gyűlésről a jegyzőkönyvet, határozatok tárát  a honlapunk szervezeti élet aktuális oldalán olvashatják.


A magyarországi alapítványunk (Gyermekfilharmonikusokért Alapítvány) rendhagyó gyűlése szeptember 25-én, vasárnap délután zajlik Budapesten a Jászai tér 6 sz. alatt. Ez alkalommal szintén két napirend kerül megvitatásra és elfogadásra, éspedig tag újítás és elnökcsere.

Kállay Zsolt a Filiért Alapítvány elnöke betegségére és előrehaladott korára hivatkozva adja át a tisztségét Horváth József számára.

A Filiért Alapítvány gyűléséről megjelenő beszámolót és jegyzőkönyvet a fili.hu honlapon fogjuk közölni.


Köszönjük mindkét egyesület tagságának és vezetőségének az odaadó és önfeláldozó munkát a Fili érvényesüléséért.

Feszesre sikeredett szeptember első hétvége.

Meghívást kapott a Gyermekfilharmónia egy bodoki fellépésre, a Muzsikál az erdő rendezvényre. Meghívónk Kovászna Megye Tanácsa valamint az ötletgazda, Szabó Lajos erdész. Az erdőben zengő muzsika a rendezvényük alapgondolata, amire a Fili fellépését is betervezték. Koncertünk helyszínéül a Sütei Borvíz feletti erdei tisztást jelölték ki, de ez a terv a kitartó eső miatt meghiúsult. Áradt az Olt, a sáros erdei utat meg se próbáltuk. Az oltszemi fogathajtó versenypálya épületében az emeleti tárgyaló lett a hangversenyünk helyszíne.

Előnyünkre szolgált a viszonylag kicsi, de nagyon szép helyiség, mert a filisek közül alig százan vállalták a szombati utazást és szereplést. A kis létszám ellenére színvonalas koncertet tartottunk, aminek a jutalma őzpörkölt volt.

Sajnálatos módon az oltszemi délutáni foglalkozásokra, előadásokra nem tudtunk ott maradni, sürgősen indulnunk kellett vissza Szentegyházára hiszen ugyancsak ezen a napon zajlott a Gold Band 10 éves születésnapi koncertje, tűzoltófesztivál, Rocksulikoncert.

Másnap, vasárnap, fúvószenekari találkozót szervezett a Gold Banda, az est fénypontja pedig a Diszperzit zenekar előadása volt.

Mindez a Fili csemetekertben felállított nagyszínpadon!

A nagy ünnepre az idő is kitisztult, elnyertük - magunk között, - a "zenélő kisváros" elnevezést!

Képek mindezekről itt, itt és itt. S, itt.