A Filharmónia és a helyi Huszár Egyesület évek óta megszervezi az októberi Őszi hadjárat rendezvényt. Idén pont a tizenötödik lett volna. A járvány miatt hosszas beszélgetés és vitatkozás után döntöttünk: nem szabad kihagyni!


Az elővigyázatosság és a rendszabályok figyelembevételével egy picit átformáltuk. Egynapos rendezvényünk idén október 10-én, szombaton zajlik. Minden lesz benne, ami eddig volt, csak jóval kissebb arányokban, kovidosan. Templomi szertartás a faluban, koszorúzás, rezesbanda, megemlékezések, a Hüpürcsös néptáncegyüttes toborzótánca a fenti templomtéren. Ezután ki szekéren, ki gyalogosan vagy gépkocsival a Huntanyára érkezik. Itt szabadtéri hangversenyre kértünk engedélyt az augusztusi fellépésünkhöz hasonlóan. Egyórás koncertünk szüneteiben sor kerül díjazásokra, köszöntőbeszédekre. Koncert után a hadinép megkínálása történik, néhány nóta, majd este nyolckor takarodó.


Az esemény főszervezője a Huszár Egyesület és a Gyermekfilharmónia, fővédnöke Dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő, meghívónk a Huntanya vendégház. A Fili és Huszárok közös hangversenye a XI. Székelyföld Napok rendezvénysorozat része. Az előadásról filmfelvétel készül, amit a későbbiekben közzéteszünk.


A meghívót itt és itt bemutatjuk.

Milyen rövid kiírás! Észre sem vennénk, hogyha nem rejtőzne e név mögött egy csodálatos emberi lény. Molnár Mária tanító néni csodálatos életével vívta ki magának a halhatatlanságot. Örökmozgó, a település életének nevelője, alakítója. Nem sajnálta energiáját, jelen volt minden rendezvényen, a Fili leghűségesebb támogatója, támasza. Lánya, Babika, alapító tag a Filiben, 1982-1987 időszakban ő volt a koncertmesterünk. Mária néni azóta is minden rendezvényünkön jelen volt és "szorított". Temetésén holnap sorfalat állunk. Isten nyugtassa!

Nagy Eszter ny. tanárnő méltatását itt olvashatja el.

Szentegyháza népe szeptember 27-én választott. Helyi és megyei vezetőkre szavaztunk, aminek eredményeként eddig soha nem tapasztalt szavazatszámmal Lőrincz Csaba lett az új polgármesterünk.


Csaba, Lőrincz Jolán három fia közül a legkisebb. Az egész család szerette a Filit. Nagyobbik fivére, Attila a kórusban énekelt, Árpád pedig sokáig hegedült a zenekarban. Csaba vidám természete mindig népes baráti társaságot vonzott maga köré. Így volt ez húsz évvel ezelőtt is, amikor a Fili első hegedűseként koncertmesteri feladatot töltött be. A 2003-as Magyar Örökség Díjunk átvételekor, valamint az ezt követő felejthetetlen Bazilika-koncertünk alkalmával is ő ült az első széken.

Az elkövetkező időszakokban egyetemista, vendégmunkás, vállalkozó, majd orvosi fizikusként tanulgatta az életet. A választási kampány idején készült újságban részletesen bemutatkozik, azt is megtudjuk, hogy jelenleg kétgyermekes boldog családapa. Érdemes ezt az alkalmi kiadványt végiglapozni, mert Csaba bemutatkozóján kívül jó néhány gondolatra, tervre, régi és új arcra bukkanhat az olvasó. Lapozz és olvass itt.


A kampánylap szerkesztője is ismerős már a filisek és az olvasóink számára. Magyari Tekla fiatal televíziós újságírónő, a Fili elhivatott támogatója. A róla készült Hargita Népe újságriportot is szeretettel ajánljuk a Fili életét figyelemmel kísérő honlapolvasóinknak. Tekláról itt.

Hosszas töprengés után bevállaltuk: fúvóstábort és prímásképző vonóstábort szervezünk szeptember első heteiben a filis gyermekek számára.

Régente Tánctábor címen gyűjtöttük össze a gyermekeket, néha 100-nál is többet, a Szálló nyüzsgött, az étkezést lakodalom-szerűen a nagyteremben intéztük, éjszakánként pedig folyt a társasjáték, gyakran táncház.

Mivel a táncolást közveszélyessé nyilvánították, a Fili zenekarának képzését, gyakoroltatását terveztük be tábor gyanánt.

Mindkét táborunk négy napos volt, 20-22 résztvevővel, a táborzárást pedig kis számú szülői közönség tapsolta.

A fúvósok oktatására vendégkarmester jelentkezett, Elekes István, aki Dél-Bajorországban tevékenykedik, ha nincs Covid. Magas lécet állított a filis fúvósoknak: Bösendorfer "Hungarian Rhapsody" című igényes, izgalmas művét vették át. Eközben az elemi iskolás kisfúvós együttes is haladt: alkalmi dalocsokákat tanultunk. Videók itt és itt.


A következő héten prímásképzőre jelentkeztek vonósaink, Sinkó András marosvásárhelyi hegedűshöz. Délutánonként filiztünk: a Magyar rapszódia szólamait gyakoroltuk. Képek itt. Ennek közös ősbemutatóját október 10-re terveztük, a hagyományos Huszárhadjárat közös hangversenyére. Szabadtéri koncertünk helyszínét ezúttal is a Huntanya biztosítja.

A kisfúvósok is bemutatkoznak: jövő hétfőn, szeptember 21-én az újonnan épített "ovi-focipálya" avatásán fogják elfújni az "Édesanyám, kedves anyám csak az a kérésem, Futball-cipőt csináltasson nékem..." című ősi székely népdalunkat.

Mindenki számára sokat jelentett az augusztus 21-i fellépésünk. December 30. óta nem állt színpadra a Fili, kérdéses volt, hogy egyáltalán képesek vagyunk-e még a megmérettetésre.


A filipróbákhoz is merészség kellett, de nem a kovid miatt féltünk, hanem a kapcsolódó kovid-vadászoktól. Összesen 4-5 kóruspróbával sikerült a bemutatóra előkészített Highland Cathedral skót nemzeti dalunkat betanulni, a műsor többi énekét átismételni. A kórust feldarabolva, kis csoportokban zajlottak a próbák, az összeéneklésre pedig megfelelő terep volt a filicsűr előtti rét. A fúvósokkal Elekes István, Németországban tevékenykedő karmester szerdánként találkozott, a vonós csapat is hol hétfőn, hol szerdán gyakorolt.


A felkészülés csodáját a kevés hiányzó és a páratlan lelkesedés adta. A Huntanya-koncert sikerre volt ítélve. Igaz, hogy az időjárás miatt Szent István napról augusztus 21-re toltuk, az ünnep hangulata megmaradt. Nagy közönség, számos érdeklődő előtt énekelhettünk.


A koncertről képeket itt és itt, a videofelvételt pedig itt tekinthetnek meg.


Kihasználtuk az alkalmat és a koncert közben időt szakítottunk a Virágos porták idei nyerteseinek díjazására. Elekes Izolda gyönyörű plakettjeit vették át összesen nyolcan. Ilyen plaketteket!!


Az előadókat is jutalmaztuk: minden filisnek ajándékoztunk egy-egy kék selyemkendőt (szájmaszk helyett), valamint Béres-cseppet (hogy ne kelljen szájmaszkot viselni). A 150 selyemkendő Budapestről érkezett a Filiért Alapítvány jóvoltából, alapfestése itthon történt, a jelvények Fenyéden kerültek rá. Képek itt. A Béres-cseppeket jutányos áron szereztük be, ebben Filip Letti volt nagy segítségünkre.


A Huntanya drónfelvételes koncertfilmje nagy hírnévnek örvendett, több mint 30 ezres megtekintése is bizonyítja, hogy a filikoncertre szükség van. Kell a nóta...

A fenti képre kattinva láthatjátok majd az online közvetítést erdélyi idő szerint este 7 órától.

A vírushiszti ellenére Szentegyházán zajlik az élet. Néhány rövid hírben a Fili követőinek tudtára adjuk, hogy:

- több mint 4 hete elkezdtünk dolgozni a kilencedik Törpedalosköny anyagával. Mindenik daloskönyvünk egyéniség, használható a zeneórákon és a közös éneklésekkor, de ez az új lesz talán a legértékesebb és legnehezebb. Az elmúlt évek Homoródmenti Népdalvetélkedői alkalmából rendszeresen előástunk régi lejegyzéseket, hangfelvételeket. Szentegyházasfalu felgyűjtött népdalai közül tanultunk újra jónéhányat. Vidékünkön Vikár Béla gyűjtötte a legtöbb dalt 1902-ben, ezekből pár kedvencet a Fili is gyakran énekel (Elment, s elment az a madár, Báránykámon csengő szól, Én víg nem vagyok, …, sorolhatnánk).
36 remek népdalt fog tartalmazni az új Törpe.

 

- a csemetekert pofátlanul gyomosodik, gyakran gyomlálni gyűlünk. Aki háromszor megjelenik egy-egy órára, jogosult a Fili kalandparkba való látogatásra.

 

- a Fili szakácsa, Katona Csaba a szarvasi Aratófesztiválon remekelt 10 nappal ezelőtt. A kárpátmedencei főzőverseny dobogósa lett, mindannyiunk örömére. Nagy sikert aratott a régi mezőgazdasági gépek, traktorok kiállítása is. Az aratónapi küldöttség előző nap, augusztus 1-én a „15 millió búzaszem” nemzeti ünnepen vett részt, szintén Szarvason. A jókedvű találkozások hangulatát fokozta az, hogy senki sem követelte a maszk viselését.

Szarvas testvérvárosunk, ott sincs beteg ember!!!

 

- végre muzsikál a Fili!!!
Hosszas latolgatás után eldöntöttük, hogy hagyományainkhoz híven augusztus 20-án énekelni fogunk. A Filharmónia idei nyári turnéját keletre szerveztük. Ünnepi hangversenyünket a nagyérdemű közönség a Huntanyánál tekintheti meg Szentegyházasfalutól 1 km-re a csíki úton. Koncertünk délután 5 órakor kezdődik, különleges felállásunk a Huntanya mögötti réten látható majd. Meghívónk Gruja Magor, műsorunkon többek között egy skót nemzeti dal is szerepel, amelyet a vírus ette angolturnénkon számítottunk bemutatni. A betanításban segített Elekes István karvezető. A koncerten megmutatkozó gyermekeknek a Fili Alapítvány egy-egy üveg Béres cseppet fog adományozni.

… a járvány elkerülése érdekében.

 

- hangulatos kiállítás megnyitón énekeltünk tegnap, augusztus 11-én a székelyudvarhelyi Haáz Rezső udvarán. A Múzeumalapító rajztanár rajongott a székelyföldi népviseletekért, ezekről színes rajzokat, festményeket készített majd’ száz évvel ezelőtt. A múzeum kerítésén helyet foglaló tárlat ezekből a képekből szerkesztett gyűjtemény. Buzogány Árpád megnyitóbeszédét olvashatják itt, fényképeket mutatunk itt és ott!

Az alábbi riportot Magyari Tekla készítette. Megjelenik a Nőileg c. folyóiratban 2020. júliusában.

 

A zene rendet teremt – nem csak a fejekben

„Énekelni nem lehetett, de legalább kapáltunk” – összegzi a világjárvány pozitív hozadékait Haáz Sándor, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia karnagya. „Kóruspróbát nem lehetett tartani a tavaszi hónapokban. Ez nagy hátrányt jelentett, de mi a hátrány előnyét kihasználtuk: ültettünk és tetőt fedtünk, épületeket javítottunk”. Merthogy nem csak a zene által szépíti városát a 140 tagú gyermekegyüttes, de néhány éve kétkezi munkájával is: több tízezer fenyőt ültettek a Hargita kies oldalaiba, és szépen fejlődik a Fili félhektáros csemete- és botanikus kertje is.

Bővebben...

Mint annyi minden ezen a tavaszon, a manchesteri turné is virtuális lett. Péntek este érkeztünk volna meg, tegnap és ma a Góbé Fesztivál fő meghívottjaiként tartottuk volna koncertjeinket.
A hangverseny-előadás mellett más feladatokat is vállaltunk: a fiiseket kisebb csoportokra osztva tanítottunk volna táncot, szalmafonást, énekeket, virágpálca faragást. Lett volna mesemondás, versmondás az Angliában élő magyar gyermekek számára. Virtuális jelenlétünket egy 12 perces filmmel biztosítjuk, amelyet Ti is megtekinthettek itt a honlapon.

 

 

Aki a fesztivál történéseiről többet szeretne, kattinson a gobefest.com portálra! A facebookon a következő linken: https://www.facebook.com/watch/live/?v=3043145259064778

 

Olyan váratlanul távozott el Hatos Emilia, hogy még most sem hisszük.

A Filiben komoly feladata volt: tizenhét-tizennyolc évvel ezelőtt Ő tartotta a zászlót koncertjeinken, szigorúan rá-rászólt a hitványkodókra, erős volt, vidám, tüneményes. Eredeti, életvidám, székely leányka, a Filiturnék tréfamestere.

Az élet forgalmas útvesztői Németországba sodorták. A brüsszeli turnénkon Münchenben mesélte kalandjait, ott mutatta be élettársát is.  Háromszéki legény. Hűséges kapcsolatuk egy kisfiúval jutalmazta meg őket. Egy éves születésnapját még közösen ünnepelték...

A családnak vigasztalódást, Emiliának pedig helyet kívánunk az angyalok kórusában.