A disznóvágás nem tartozik a Fili sokrétű tevékenységei közé. Az idei hosszúra nyúlt farsangi időszakba belefértettük; - hol lehetne énekelni egyébként disznókról, malacokról szóló dalcsokrot?
A ""malacdalárda" előadása mellé végül a Filisátor, a kondér és a disznótor "Filimódra" is helyet kapott. Katona Csaba vállalta a sütés-főzést, a csoportvezetők, kísérők segédletével végül káposztaléleves, hasalj-flekken és több méter kolbász került az asztalra.
A filis kicsik egyelőre öt malac-éneket daloltak, de azóta már gyűlt hozzá, így a jövő zenéje 10-15 disznó-nóta lesz.(Idén: Egy kis malac,röf, röf, röf, Jaj, de jó, hogy makk is van, Én elmentem a vásárba, Megismerni a kanászt és Kis fenyőfa, nagy fenyőfa)
A disznólkodás előtti napon ismét vendégül láttuk a moldvai csángó barátainkat, 17 lészpedi és magyarfalusi gyermeket.Családi elhelyezésükről a filis diákok gondoskodtak.
A II.Szentegyházi disznótoros 11 halálos áldozatot követelt a Mártonffi János Iskola udvarán.
A verseny első helyezettje a Szentegyházi Gazdák Egyesülete lett.
Február 9-én a fagyos tél ellenére késő estig zengett a nóta, a muzsikát az abásfalvi cigányok híres zenekara szolgáltatta.
Az alábbi képriportok egyikében a bírálóbizottság elnöke is méltatja az eseményt.
Felsorolás-szerűen néhány fontos eseményt sorjázunk a Fili évkezdéséről:
1. Koncert: Január 18-án, pénteken Gyergyószentmiklóson hangversenyeztünk. A gyergyói zenekedvelők  bérletes előadás-sorozatának januári fellépői voltunk. A nagy létszámú érdeklődés következtében a szervezők az utolsó pillanatban, érkezésünk előtt egy nappal helyszínt változtattak, a katolikus nagytemplomban került meghallgatásra a Fili. Az előadás helyszínének berendezése nem volt egyszerű, de a mellékelt fényképek jelzik, hogy szép látványban volt részük a nézőknek. A koncert hangzása és hangulata is 9-en felüli osztályzatot kapott. Örömünkre hat gyergyói kis zeneiskolás-hegedűs is velünk muzsikált, akikkel Szentegyházán előzetesen több ízben közösen próbáltunk. Fellépésünkről a Gyergyói Fény TV riportot is közölt, amit megtekinthetnek ITT. Katona Szabolcs fényképfelvételei ITT.
2. Zenehallgatás: Január 27-én délelőtt a Székelyudvarhelyi Filharmónia hangversenyének összpróbájára látogattunk be. Tizenhét zenekari tag vett részt a zenehallgatáson, megfigyelték, hogy próba közben a zenészek fegyelmezettek, nem mobiltelefonoznak, a kottáikba jegyzetelnek, betartják a karmester utasításait. Beethoven II. szimfóniáját (D dúr) hallgattuk. Előzetesen a Hangversenykalauzból Molnár Beáta felolvasta az ide vonatkozó tudnivalókat. Szállításunkat a Mártonffi Iskola támogatta.
3. Pótvizsga: A Filizenekarba vonósok számára pótvizsgát hirdetünk február 4-én, hétfő déli 1 órára. A jelentkező kottából kell tudjon hat hangsort, ötven népdalt, vizsgadarabot kívülről, majd kottaolvasási képességeit mérik fel (prima vista). Bejutó jegy-általános: 9.
4. Közgyűlés: A Filharmónia Alapítvány tisztújító közgyűlést tart január 30-án, szerda este 7 órától. A gyűlés folyamán az alapítvány adatfrissítésére is sor kerül. Meghívottak: Ülkei Olga és Székely Enikő ügyvédnők Székelyudvarhelyről. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
5. Vetélkedő: A Homoródmenti Népdalvetélkedőnk idén március 9-én, szombaton zajlik. A hagyományos március első szombat időpontról változtatni kényszerültünk, mert ezen a napon, - március 2-án - zajlik a megyei farsangtemetés, sok dalosunkat lefoglalja. A 9-i vetélkedőre a szabályzatot és a javasolt kötelező népdalt jövő héten a honlapon olvashatják.
6. Magyar Kultúra: Január 27-én ünnepelte Szentegyháza a Magyar Kultúra Napját. A kiadós estélyen, vasárnap este fellépett a Gold Band, Hüpürcsös néptáncegyüttes, Vigyorgók színtársulat, Canticum Novum egyházi kórus. Megtekintettünk négy kisfilmet az udvarhelyszéki Magyar Kultúra díjjal kitüntetett helyi személyiségekről. A Filit a kisfúvós együttes 11 tagja képviselte.
7. Támogatás: A Gyermekfilharmónia teljes tagsága fontosnak tartja a hargitai erdősítés ügyét. A frissen alakult és kitartó munkával tevékenykedő Közbirtokossági Egyesület megsegítését tűztük ki célul a következő időszakra. Az Alapítvány döntése nyomán átadtunk 30 ezer lej összegű támogatást, a nyári hangversenykörútjaink folyamán begyűjtött adományainkból. Munkával is számítunk segíteni: a májusi Filharmónia Napok kiemelkedő programja lesz idén is a csemeteültetés a Hargitán. (május 4, szombat)
8. Disznóság: Disznótor Szentegyházán, a második alkalommal! A Polgármesteri Hivatal által szervezett böllérnap idén február 9-én zajlik. A disznóölő versenyre a Filharmónia is benevez mindenféle disznókról, malacokról szóló énekekkel, no meg egy nagy fazék korhelylevessel!

Betoppant az új év és a Gyermekfili jelszava továbbra is:

"Soha rosszabb ne legyen!"

 

Csodás évet zártunk. 2018-ban 36 alkalommal léptünk színpadra.

 

Az év folyamán háromszor szálltunk autóbuszokra és indultunk el hangversenykörútjainkra: júliusban a kecskeméti turné 7 hangversennyel, majd a svédországi körutunk 8 fellépéssel, végül az adventi kiszállásainkon kilencszer gyújtottunk gyertyát. Ezen kívül felejthetetlen számunkra a Harvíz román nyelvű hangversenye, Filinap, városnap, udvarhelyi koncert a Magyar Kultúra Napja alkalmából, pünkösdi- és huszárhangversenyek, valamint a vargyasi közös fellépésünk a budapesti diákokkal. A Rotary- és Prospero koncertekre is sokat készültünk.

 

A mellékelt filmecskén az is nyilvánvalóvá válik, hogy a filis gyermekek gyors és pontos, ügybuzgó és nyüzsgő közösség. Színpadra állásuk fegyelmezett rohammunkáját kétszer csodálhattuk, Prágában és Négyfaluban.

Videó itt!

 

Óévzáró hangversenyünkön beszámoltunk gazdag évadunkról, egyvalamire azonban nem került sor: köszönetet mondani a szülőknek, itthoni, otthoni és külhoni támogatóinknak, akik nemcsak szellemileg, hanem anyagilag is támogattak. Nélkülük nem működött volna!

 

Számtalan karácsonyi és újévi jókívánságaikra legyen hát itt egy közös köszönet részünkről:

 

Adjon az Isten vidám, egészséges és mozgalmas új évet!




Napok óta adjuk a hálát Istennek, hogy épségben megérkeztünk a karácsonyi hangversenykörutunkról.

"Ígérje meg, hogy épségben hazahozza Csillukát!" - búcsúzott el induláskor az egyik apuka. Megígértük.

Nyolc napi folyamatos figyelem és szorongás követte a fogadalmunkat mind a 131 Csilluka érdekében. Szűkszavú naplójegyzetünk beszédesen jelzi a turné megpróbáltatásait, sikereit.

 

Zetelaka: Elveszett zászlónk a GJ autóbuszából kerül elé; előadás közben megérkezik. Négy váratlan személycsere a kórusban. Megszületik a "karácsonyfa alakú Fili". Még nem tudjuk, de lesz ennél hidegebb templom is. A töltött káposzta és a vendégfogadás királyi.

Bővebben...

Az adventi koszorú harmadik gyertyáját ismét Magyarhonban gyújtjuk. Hangversenykörutunk színes, változatos útitervét az alábbiakban olvashatják.

Boldog ünnepeket, szeretettel várjuk koncertjeinken!

 

December 14. - péntek

- délután fél 5 órakor gyülekező, ötkor indulás.

- este 8 órától koncert Zetelakán a rom. kat. templomban, közös vacsora a polgármesteri hivatal báltermében

- éjszakai utazás Magyarországra (11 óra út)

Meghívó, kapcsolattartó: Lőrincz József  +40 723 409 050

Bővebben...

A fentemlített Alapítvány 20 éve indította tevékenységét, ennek évfordulójára utaztunk Vásárhelyre, november 25-én vasárnap. A Kultúrpalota nagytermében zajló Filikoncert "üldögélő" szünetében megtudtuk, hogy közösségünk számára rengeteg nélkülözhetetlen feladattal foglalkozik a Studium Prospero Alapítvány. Koncertünk előtti napon például vadonatúj építésű szolgálati lakásokat adott át orvosoknak, színészeknek Csíkszeredában. Honlapjuk minderről bőven tájékoztat (studium.ro).

Mi is ajándékban részesültünk, gazdagabban távoztunk az előadásunk végeztével. Egy értékes klarinéttel bővült a Fili hangszerkészlete, amit Sándor Szabolcs VI. osztályos tanoncunk vett át a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság képviselőjétől.

Koncertünkön gyergyói vendégek is muzsikáltak, Veres Csabi tanítványai, hat kis hegedűs. Egyikük apja, Mayer Róbert felvételt is készített a koncertről. Előadásunkat nagy létszámú orvos-és diák közönség hallgatta meg. Régóta nem volt közös fellépése a Filinek, a bakiknál a fárasztó diákélet, a dolgozatírások, gólyabálok hatása észrevehető volt. A téli turné számára a tanulságokat levontuk, nov. 29-re a Svéd dalok CD felvételére várjuk a közösséget. Ekkor lesz a szállások, fellépések megbeszélése is. Adventi hangversenykörutunk részletes terve lassan megszületett, három nap múlva olvas6ják!!!

KÉPTÁR: Kopacz Bea-Zsuzsanna

Fotók a Studium Prospero Alapítvány facebook oldalán.

 

Őszi rendezvényeink gyöngyszeme a Nyíregyháza-Szentegyháza gyermekvetélkedő.

 

Ének-, vers- és mesemondásban mérték össze tudományukat nyíregyházi és szentegyházi iskolások 2018. november 3-án, délután 4 órától a Gábor Áron Műv. Ház nagytermében.

A bejáratnál ismét játékkiállítás várta a közönséget, a bírálóbizottság jegyezgetett. Idén sikerült pontosan kezdeni. Öt órakor, a játéktárlat megcsodálása után hagyományos gyertyagyújtással jelztük immár kilencedik alkalommal a Ciripelő találkozó megnyitását.

Fényképes beszámolónk bizonyítja, hogy négy tagú zsűri követte a Ciripelők teljesítményét, a megmérettetés szünetében nerm maradhatott el a helyi kürtőskalács és a nyíregyházi alma- kínálkozás sem. Pali bácsi ezalatt vígan citerázott.

Bővebben...

Múlt hét végén, október 19 - 23 között nálunk vendégeskedett a budai Járdányi Pál Zeneiskola 30 diákja és tanáraik.

A Filinek épp Vargyasra volt meghívása. Közös elhatározással döntöttünk és a Fili zenekart járdányis diákokkal bővítettük.Kilenc hegedűs, négy csellós, egy klarinét-és egy fagottos vállalták az együttzenélést.

A szombati közös próbánkat követően majdnem éjfélig szólampróbáztunk mire összeállt a műsor.

Irigylésre méltó szakmai felkészültségük van a járdányisoknak!

Bővebben...

A babonák szerencsétlen száma ezúttal pont fordítva működött. Talán a felhőtlen égbolt tette?

Háromnapos ünnepünk rendjét, jó kedvét, szervezettségét és békés derűjét idén semmi sem bontotta meg.

Az események sorát szarvasi jó barátunk, néhai Gyalog Sándor, emlékplakettjének avatása indította péntek délben, Katona Csaba vendégházánál.

A délutáni emlékünnepély a templomtéren megalapozta azt a családias hangulatot, melynek hatása a vasárnap esti tábortüzekig és nótázásokig tartott.

A szombati toborzó körút szekereinek száma is idén tetőzött: összesen 78 lovaskocsi szállította a hadi népet Szentkeresztbánya - Lövéte - Asszonybosszantó - Gellért Ház útvonalon.

Az étkezésénél 1.100 adagot osztottak, - a megszokott fuszulykafőzelék.

A Filirajongók figyelmébe ajánljuk a péntek esti hangverseny zenekari és énekkari arcképcsarnokát. Danis János fotóit itt láthatod.

A történelmet kedvelők számára pedig Opra Mária Erika remekbe szabott beszédét javasoljuk hangulatkeltésnek itt.

Hamarosan további fénykép-csokrokkal frissítjük cikkünket!