1. Április utolsó napjaiban jöttünk rá, hogy a dögunalmas vírusállapot idején egyetlen normális dolgot érdemes cselekedni: fát ültetni. A faültetés mezőgazdasági munka címen kimagyarázható a rend ébereinek, elfogadják.


Így született meg a Művelődési Házzal szembeni járda és parkoló közötti sáv zöld övezete.  Hét különböző díszfát képzeltünk oda, mindenikük más-más féle. Egy udvarhelyi cégtől sikerült bevásárolni, majd önkormányzati segítséggel elültetni ezeket. Mihály Attila kertész is segített. Ragaszkodtunk ahhoz, hogy a sorban kanadai juhar is szerepeljen annak emlékére, hogy három évvel ezelőtt ilyenkor állítottuk be életünket a nagy utazásra.(Egy kattintással elolvashatók a hétfák nevei) A fákat védő rudakra ismertető táblácskákat számítunk kihelyezni. Képek itt!


Ez idő alatt a szentkeresztbányai iskola előtt is alapos parkosítás folyt, településünk virágos hordói, utcai virágtartói is megteltek árvácskákkal. A Művelődési Ház  oldalsó bejáratánál egész sor fenyőcsemete került a földbe, fenyősövény lesz belőle.


2. A Filicsemetekertbe nemrég beszerelt  vízvezetéknek köszönhetően rendszeresen locsolunk,  a március végén ültetett nyíregyházi facsemetéink (éger, juhar) mind megfogantak. A filis botanikus kert is gazdagodott 13 fácskával. (filmfelvétel itt)


3. Szentegyháza újdonsült közbirtokossága pályázatot nyert 50 ezer csemete elültetésére. A Madarasi Hargitára vezető út mentén a széldöntés kitermelését is elvégezték, megtörtént a takarítás, az ültetési folyamatban a Fili is részt kívánt venni. Április utolsó napjára vonultunk ki a Gyermekfilharmónia részéről 31-en ültetni. A covid-börtön után csodálatos felfrissülés volt ez a nap. Képek itt.


Előzetesként bejelentjük, hogy a közelgő Filharmónia Napok helyett filmrészleteket fogunk közzétenni az elmúlt évek sikeres rendezvényeiből. A retro Filinapok képsoraival Keresztes Pál operatőr kedveskedik.

Január 23-án - pont három hónapja - se vége, se hossza a terveinknek. (honlap cikk itt)

Ki gondolta volna, hogy a Homoródmenti Népdalvetélkedővel bezárulnak alapítványi elképzeléseink?

A legszomorúbb a Filis közösségi élet széthullása, amelynek sajgó hiányát érezzük naponta, diákok, tanárok egyaránt. A rendszeres kórus és zenekari próbák kimaradását lehet-e pótolni valaha?

Sajnos, nemcsak turnékban és nemcsak koncertekben tilos gondolkodni, hanem iskolai órákban, osztályközösségekben vagy közös húsvéti locsolkodásokban sem.Elmarad a pünkösdi búcsú közös ünnepe, a vendégvárások, kimaradnak a nyári hangszeroktató táborok, közös nótaestek, közös kirándulások, a május elejei közös fenyőfaültetés.

A januári írásunkban felsorolt tevékenységek életünk évente megismétlődő csodái voltak, közösségünk mozgató rugói.Alaposan és komolyan készültünk ezekre, beleértve a szükséges pénzalapok borítékolását is. Nem maradt más hátra, mint kitalálni valami okosat és másfelé költekezni.

 

Így született meg a meleg vizes kézmosó felszerelésének ötlete a Mártonffi János Általános Iskola V-VIII. osztályos épületébe. Az igényes és gyönyörű munkáról képeket nézhetsz meg itt. Erre a bútorfestő táborunk költségvetése volt a fedezet.

 

Fájó szívvel mondtunk le a Filharmónia Napok fáklyásmenetes ünnepségéről, amelyre a budapesti Járdányi iskola (Bertalan Örs), a Szegedi Gyermekkórus (Gégényi Júlia), a Szentesi Citerazenekar (Mélykúti Kornélia) meghívása szerepelt. Helyi meghívottaink a Vox Gimiensis Székelyudvarhelyről (András Gellért), valamint a sepsiszentgyörgyi Művészeti Iskola zenekara (Dombora Anna) lettek volna. A Nagy Közös hargitai csemeteültetés élménye is tovaszállt.

A Zenei Napok tervezett költségvetéséből a Filicsűr víz- és villanyvezetését oldottuk meg. A szakmunkát a vírustörvény nem tiltja. E hét végén vesszük át a munkát, készülődésről képek itt.

A román kijárási tilalom-törvény szerencsénkre a mezőgazdasági munkát sem tiltja. A mai rádióhírekben biztosítottak a csemeteültetés, erdősítés fontosságáról és a megvalósítás módjáról. Körültekintő szervezéssel a hargitai csemeteültetésnek fogunk neki a következő hetekben, ahova a filis gyermekeket is elvárjuk, amennyiben felnőtt családtagjukkal közösen jelentkeznek.

 

Még egy utolsó érdekes hír:

honlapunk megtekintése 10 nappal ezelőtt lépte át a 2 milliós számot. Az 1 milliót Márton Kristóf jelezte elsőnek 2017. november 2-án. (cikk) 100 lejt kapott jutalmul akkor, idén 200-at kapott volna.

Úgy látszik elhúsvétolta a "lesőidőt"...!

Hargita megye tiszta folt Románia térképén, legalábbis az országos statisztikai jelentések szerint. És ez nem áprilisi tréfa. Büszkék vagyunk rá, ahogy ezt Balázs Árpi is megírta a világhálón.

 

( https://www.facebook.com/arpad.balazs.9 )

 

Szentegyházán csend van, rend és fegyelem, az utcákon senki, a háztájakon viszont annál nagyobb a mozgás. Zúg a láncfűrész, gyalugép, a porszívó... A tavaszi munkák, az otthoni teendők sokasága miatt nyüzsög a település - kapun belül.

 

A Filiház udvara is rendbe került, gaz elégetve, a csűr mögötti nagy fűzfa magasra nőtt, kiszáradt ágait az Önkormányzat segítségével is sikeresen lenyestük.

 

A zeneterem sajnos csendes, de bízunk benne, hogy a filisek otthon előszedik hangszereiket, a gyakorlást nem hagyják. A képernyős oktatás lassan-lassan kialakult, főleg az írásbeli feladatok terén. Sikerült zenéből is feladatokkal ellátni diákjainkat, ízelítőül két házi feladatot a honlapunk olvasóinak is megoldásra felajánlunk. Házi itt és itt. Villanypostán várjuk a helyes megfejtéseket, válaszokat, a jó tanulók 10-est kapnak! Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

Két hét múlva újra jelentkezünk, reméljük, csupa jó hírrel. Isten segedelmével!

 

 

 

"Einstand!" - mondta a koronavírus Európának. Székelyföldön is elhangzott a szó, de jóval később. Mi még március 15-én huszárosan, tisztességesen megültük az ünnepet, bár az esti koncert a tömegrendezvény-tiltás miatt elmaradt.

Azóta fokozatosan erősödnek a tiltások Szentegyházán. Iskoláink 10 napja zárva, a Filipróbák is szünetelnek.

 

Érdekes folyamatban élünk. Nálunk még semmi vírus, de ez olyan érzés, mint a gyanútlan tengerparti fürdőzőknek a távoli szökőár látványa. Tudjuk, hogy baj van, de még nem érezzük. A mindennapi hírek, beszélgetések ijesztenek, de a tavaszi napfény, megújulás tettre serkent. Kerteket nyírunk, Fili csemetekertet ültetünk, készülünk.

 

Olyan, mintha kiszálltunk volna a körhintából, lábunk a földön, szédelegve keressük régi világunkat.

 

Bútorfestő tábor, tojásfestés, húsvéti locsolás, Filinapok? Megszokott, közös ünnepeinket át kell soroljuk. Váratlan döntések, kizökkenés a szokásos kerékvágásból. Hát az iskola? Mindjárt három napja az internetes oktatással próbálkoznak tanárkollégáink, több, kevesebb eredménnyel. Matek, román, magyar... Szabadidőnk lehetőséget ad a Fili birodalom elképesztő káoszában rendet teremteni, a Múzeumot felújítani, az előbb említett csemetekerti munkálatokat elvégezni a gyermekek segítségével. Amíg lehet.

 

Más terveink is vannak.

 

A Mártonffi iskola központi épületnek belépőjében levő diák-kézmosóját a Fili alapból teljesen felújítjuk. Sőt, a Törpedalos Könyv sorozatunkat egy új kiadvánnyal is szeretnénk bővíteni.

 

A Gyermekfilharmónia repertoárjának bővítésére is időt szakítunk. Az angol-holland-német dalok hangszerelését szeretnénk előkészíteni, hátha a június végi Nyugat-európai turnéból lesz valami.

Számítunk rá, még hogyha távolabbi időpontra is tolódna meghívásunk.

 

A gyermekeknek nagyon hiányzik az iskola, a közös Fili próbák, a készülődés öröme. Reméljük, hogy ezt a kényszer vakációt gyermek, szülő, család értelmesen tölti el.

 

Meggyógyult világban szeretnénk újrakezdeni!


Nem is gondoltuk, hogy valaha ekkora létszámmal fog jelentkezni dalos csoport a szentegyházasfalvi színpadon.


Egy héttel ezelőtt a XXII. Homoródmenti Népdalvetélkedő legnagyobb családja a szentkeresztbányai közösség volt Mihály Zsuzsa vezetésével. Szentegyházasfalu  mindössze harminchét fővel a második helyre került. Nagy örömünkre a többi Homoród menti település is (Almás, Lövéte, Kápolnásfalu, Remete, Szentpál, Szentmárton és Petek) húsz főt meghaladó családokkal jelentkezett. Nem Homoród mentét Békéscsaba képviselte színvonalas műsorral, vezetőjük János Hajnalka.

Bővebben...

Böllérnap. A tavalyelőtt az első "disznóvágás fesztivál" rendezvényünk ötlete elég erőltetettnek tűnt. Akkor még nem világosodott meg, hogy ez nem a disznók kiirtásának a profán ünnepe, hanem egy remek lehetőség közösségépítésre, együttlétre, mulatozásra. Farsang idején egy ilyen rendezvény könnyen lehet sikeres, nyerő.

Így volt ez pár napja, február 8-án, szombaton Szentegyházasfaluban is a III. Szentegyházi disznótoros "Mi így szoktuk..." hagyományőrző vetélkedőn.

A Gyermekfili számára a böllérnap a disznókról, malacokról szóló énekek felsorolását jelentette.


A Tókos Attila videóján az általunk gyűjtött hat nótából hangzanak részletek. Kedves olvasónk bizonyosan tudna még disznókról énekelni, a címeket, szövegeket szeretettel várjuk a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. levelesládánkba.


A találkozó az egész települést megmozgatta, 11 disznó lelte halálát, több, mint 800 ember fordult meg az iskola pályáján, a körben álló sátorok mindenikében sajátos, hagyományos húsfeldolgozó üzem működött.


Az abásfalvi cigánybanda járt házról-házra, a téren elhelyezett fenyőfa rönkökből hevenyészett kályhák körül csapatokban próbáltak melegedni kíváncsiék. Mínusz tizenhét fok volt, disznóölésre remek, napfényes téli idő.


A bírálóbizottság elnöke, Jánossy Alíz képsorait is mellékeljük kedvcsinálónak.


Jövőre kedves olvasóinkat családostól, disznóstól elvárjuk szeretettel.

További képek itt!

Pár nappal a farsang lejárta után, február 29-én szervezzük hagyományos Homoródmenti Népdalvetélkedőnket.  Előzetes felmérésünk szerint a Homoródmentéről 8-9 család érkezik, a nem Homoródmentiek pedig legtöbb két csoporttal jelentkeznek. A verseny lefolyása hasonlatos lesz az eddigiekhez. Ez évben időszűke miatt sajnos egy-egy csoport színpadi jelenlétét 20-22 percre korlátozzuk.

A vetélkedőnk díjazottjai a Székelyföldi népdalos megmérettetésre jelentkezhetnek, valamint értékes jutalomban részesíti Őket a Gyermekfilharmónia.

Találkozónk végén minden résztvevő emléklapot és fénykép-hanganyaggal CD lemezt kap kézhez.

 

PROGRAM:

8:30 - 9 óra - a résztvevők bejelentkezése, bemutatkozása, sorshúzás (sorrend megállapítására)

9 - 14 óra - homoródmenti falvak dalosainak megmérettetése

14- 15 óra - más vidékről érkezettek versenye

15 - 17 óra - közös ebéd, ezalatt:

15 - 17 óra - a huszárcsapatunk katonaénekeiket mutatják be

17 - 18 óra - eredményhirdetés, díjátadás, kiértékelés

18 - 22 óra - közös éneklés, beszélgetés

Bővebben...

Mindenféle jóslatot hallunk, ami szerint 2020 a Nagy Történések Esztendeje számít lenni, de mi maradunk a magunk vizein és a hagyományaink szerint határoztuk meg az idei eseményeink sorát.

 

Tizennégy tervünket szeretnénk időrendbe állítani:

1. Magyar Kultúra Napján muzsikálunk - a Fili kisfúvósai Székelyudvarhelyen a Művelődési Házban fújtak népdal-feldolgozásokat, alkalmi dalocskákat valamint a Magyar Himnuszt


2. Homoródmenti Népdalok. Szokványos családi népdalvetélkedőnk ez évben február 29-én, szombaton zajlik. Jövő heti felhívásunkban a tanulásra ajánlott éneket is le fogjuk közölni a vetélkedő szabályzatával és meghívóval együtt. Homoródmente készülődhet!


3. Március 15. - idén vasárnapra esik. Huszárjainkkal közösen vonulunk Szentkeresztbányára, majd este együtt éneklünk a Gábor Áron Műv. Házban.

Szeretettel várunk a filikoncertre!


4. Tojásfestő kaláka nagypénteken. Jó zene, jó hangulat, viaszfüst szokás szerint idén is....


5. Bútorfestő tábor huszonharmadik alkalommal április 14 -17 időszakban. A húsvéti locsolkodás után kedden kezdünk, a tábor programját március végén közöljük.     Lesz varrás, faragás is!


6. Fili 38! Május 7- 10 időszak a Filharmónia Zenei Napok rendezvénysorozat, amire az ifjúsági kórusokat, zenekarokat kedvelő közönséget szeretettel meghívjuk. A Fili ünnepi hangversenye pénteken, május 8-án este hallgatható, 9-én pedig közös csemeteültetésre hívjuk a Hargita-kedvelő közeli és távoli barátainkat!


7. Pünkösdi koncertjeinket május 30-án és 31-én este 8 órától hallgathatják a Gábor Áron Műv. Házban.


8. Nyári Turné Nyugatra. Angol - holland - német - magyar hangversenykörutat szerveznek a Filisek június 25 - július 6 időszakra. A turné a manchesteri Góbé Fesztivál fellépésével indul, azután szeretnénk London, Hága, Zwolle, Hannover, Stuttgart, Sopron megállókkal énekelni, találkozni, pihenni. A körút szervezés alatt áll, a részleteket június elején közöljük.


9. Nyári szünet, - amikor helyi, környékbeli meglepetés-koncerteken jelentkezünk.


10. Prímásképző Tánctábor. Augusztus 31 - szeptember 5 időszakra terveztük a Filiseknek és meghívottjainknak.


11. Őszi Huszárhadjárat, - ennek a rendezvénynek társszervezői vagyunk. Szeretettel várjuk a hagyományőrző közösségeket október 9-i, pénteki koncertünkre.


12. Ciripelő - Nyíregyháza - Szentegyháza. November 7-én csodálatos verseket, meséket, népdalokat hallhatunk a Gábor Áron Műv. Ház nagytermében. Előző napon ugyanitt bábelőadások kicsiknek és nagyoknak.


13. Adventi hangversenykörutunk december 17 - 22. között zajlik. Hol?


14. Óévzáró hangversenyünkön hálát adunk Istennek a 38. Filis évért.

Remélhetőleg ....


BÚÉK a Filitől
honlapunk minden kedves olvasójának!

Kilenc koncert, kilenc helyszín, kétezer-ötszáz  kilométeren. Így foglalhatnánk össze szűkszavúan az adventi hangversenysorozatunkat. Ennél azonban jóval több volt.

Ezen a hangversenykörúton sikerült a legtöbb kapcsolatot teremteniük a gyermekeknek, hiszen a szállásokat minden helyszínen családi elhelyezéssel sikerült megoldanunk a turné-előzetesben olvasható felsorolás szerint. Kíváncsiak voltunk, hogy bírják a gyermekek a mindennapos beilleszkedést új és új családokhoz, lefárasztja vagy felüdíti őket a rendszeres megfelelés, alkalmazkodás. Nagy meglepetésünkre rendkívül fel voltak dobódva, rengeteg élményük, mesélnivalójuk volt  a családnál megélt kalandjaikról, tapasztalataikról. Természetesen a családok rendkívüli módon teljesítettek, bizonyítottak. A gyermekek szeretetből, törődésből rendszeresen többet kaptak, mint amire számítottak. Igazi adventi örömtalálkozások voltak ezek minden egyes helyszínen.

Tudjuk, hogy a nagy létszámú gyermeksereg családi elhelyezésére minden fogadó közösség - legyen az kis falu vagy nagy város - erején felüli teljesítményére volt szükség. Mindenütt példás összefogást tapasztaltunk.

Mindezekért a hála részünkről a jó hangulatú koncertjeinkkel  hangzott el. Hangversenyeink osztályzata rendszerint kilencesen felüli volt.

Szerencsés hazaérkezésünk óta is visszacseng a kikindai harangok zúgása. Hasonló csodás érzéseket kívánunk minden olvasónknak és egy nagyon, nagyon boldog új évet!

 

u.i. Turnénkat részletesen illusztrálják Katona Szabolcs fényképei, a koncertjeink sajtóvisszhangjait pedig a fili.hu honlapról követhetik.

Turnénk fő támogatói: filis szülők, Filiért Alapítvány-Budapest, MOL

Az adventi koszorú harmadik gyertyáját ismét Magyarhonban gyújtjuk. Hangversenykörutunk színes, változatos útitervét az alábbiakban olvashatják.

 

December 13. - péntek

- délután 4 órakor gyülekező, fél ötkor indulás.

- este fél 8 órától koncert Kézdiszentkereszten a rom. kat. templomban, azután közös vacsora a helybéliekkel

- éjszakai utazás Aradra  (10 óra út)

 

Meghívó, kapcsolattartó: Gábor Judit  +40 746 884 884

 

 

 

 

 

 

 

December 14. - szombat

- érkezés reggel 8 - 9 között Aradra

- reggeli tarisznyából a Csíki Gergely Főgimnáziumban (Str. Varful cu Dor 22)

- tisztelgés a Szabadság szobornál

- 10 órától elszállásolás családokhoz és kollégiumban

-  pihenő, városnéző séták

- este 6 órától koncert a minorita templomban

- hazatérés a fogadó családokhoz, vacsora, fekvés

 

Meghívó, kapcsolattartó: Matekovits Mihály +40 743 046 544

 

Bővebben...