Ma, február 5-én, szombaton böllérfesztivál van Szentegyházán. Néhány éve szervezi a Polgármesteri Hivatal a disznóölésnek és feldolgozásnak fesztiválját, egyre nagyobb részvétellel és "kirukkolással". Erre az alkalomra a helyi közösségek mutatják be a disznó felbontásának, feldolgozásának házi szokásait, mindezt három tagú bírálóbizottság pontozza.

A disznóölés, fürösztés, perzselés a Fili csemetekertben történt reggel 7 órától hóban, fagyban, gyönyörű februári időben. A feldolgozásra a sátrakat, asztalokat, üstöket a Mártonffi iskola tornapályájára állították fel, itt már a háziasszonyok is szerepet kaptak. Megy a kínálkozás, házagol az abásfalvi cigánybanda, nagy a ricsaj, beszélgetés. A verseny első díjazottja a szentegyházasfalvi Egyháztanács lett. A Fili kisdiákjai idén is előrukkoltak a disznó és malac nótákkal. Minderről Katona Szabolcs fényképeit az énekes csoportról feltétlenül nézzétek meg itt a Böllérnap jeles pillanatairól készült képekre IDE kattintsatok.

A Kultúra Napján Szentegyházasfaluban kétszer ünnepeltünk, mindkét alkalommal egyfajta zenetörténelmet jártunk be.

 

Hivatalos ünnepélyünk a Művelődési Ház színpadán zajlott. Bálint Sándor ötlete alapján a magyar zenetörténelem kiemelt pillanataiba nyert betekintést a szép számú közönség. A műsor a tervezet szerint haladt, mindenki talált kedvére való szeletet a zenetörténelem óra folyamán.

 

A mellékelt képeket nézegetve újra élhetjük a csodálatos este pillanatait.

 

 

A másik esemény a szombat déli óráktól vette kezdetét, a Fili40-re jelentkező kórusok szemléje volt. Ez is zenetörténelem. Kiválasztottuk a felelősöket, megegyeztünk a próbák időpontjaiban és megbeszéltük a műsortervet. Az előző estéken a zenekarok próbáira is sor került, hangszerek felleltározása, "gyomtalanítás" zajlott, valamint az emlékek felelevenítése, rengeteg kacagás.

 

A zenekari próbák képeit itt, a négy korcsoport énekkari próbáinak képeit pedig itt lehet megtekinteni.

 

A Fili40 logó mögött a következő próbák időpontját, az együttes felelősök neveit, valamint a műsorterveket és a kialakult névsorokat lehet nyomon követni kisvártatva, szerda estétől.

A Magyar Kultúra Napja Kölcsey Ferenc himnuszának születésnapja: 1823. január 22. A jeles nap alkalmával itthon ünnepelünk, kicsik-nagyok egyaránt. A délután hat órakor kezdődő ünnepségnek a Gábor Áron Művelődési Ház ad helyet. A magyar zenetörténelem áttekintését próbáljuk meg önerőből, kezdetektől máig.

A magyar zene történelmének őseleme a magyar népdal volt. A színpadon a szentkeresztbányai és kápolnási filisek nyitják az előadást három pentaton népdallal, majd Szentegyházasfalu kisdiákjai mutatkoznak be: két tréfás párosító dalt "A csitári hegyek alatt" gyönyörű felvidéki népdalunk követ. A magyar reneszánsz korszakát fúvós kvintett fogja bemutatni, műsoron három dal a Kájoni Kódexből. Tankó Gábor és népi zenekara az újkori Magyarország népdalkincséből szemezget, szólóénekesük Gábos Tünde. Népszerű filmzenéket muzsikál a Fülei házaspár a múlt század elejéről, majd a Gold Band zenekar közismert magyar könnyűzene számokkal zárja az estet.

A műsor programját összeállította Bálint Sándor zenetanár, szervező György László kultúrigazgató, konferál Juhász-András Réka tanárnő. Szeretettel várunk, hallgassátok meg az előadást! Ugyancsak ez alkalommal a helyi művészek képkiállítását is megtekinthetitek. CsakArt- Lőrincz Imre szervezésében.

Lezártuk a 2021 évet. Nem volt derűs történet, de lehetett volna rosszabb is. Az Óévzáró hangverseny folyamán a történésekről hűen beszámolt Konrád Emőke bemondónőnk. A filmfelvétel a összegző koncertről megtekinthető itt és itt. Farkas Antal készítette. A Fili rengeteg újévköszöntő üdvözletet kapott. E sorokkal köszönjük meg mindannyiuknak szives jókívánságaikat, gondolataikat. Isten áldja! Visegrádi históriás énekesünk különleges jókívánságát és beszámolóját megtekintheted itt.

 

 

 

FILI 40

Az idei év legnagyobb kihívása az együttesünk kerek évfordulós ünnepe. Mint mindig, ezúttal is a Filinapok koncertsorozatával szeretnénk ünnepelni május 5-9 időszakban. A szokásos csemeteültetés, főzőverseny, kirándulás mellett a Gyermekfilhamónia elmúlt időszakának jeles közösségeit számítottuk egy-egy esti koncerten színpadra állítani. A négy évtized négy generációjának kórus és zenekara különböző repertoárokkal örvendezteti meg közönségét. Az előadók néhai Filitagok, akik vállalják a fellépést ez alkalommal. Bejelentkezésük, a próbákon és előadáson való vállalásuk érdekében úgy döntöttünk, hogy jelentkezési űrlapot indítunk el, továbbá követhetőek lesznek általános tudnivalók, hírek, próbarendek és a filinapi útbaigazítások. Mindezeket (hamarosan) a honlapunk jobb linksor tetején lévő FILI40 részben érheted és olvashatod el.


FIGYELEM máris két fontos hír:

1. Minden régi Filist várunk rövid megbeszélésre, egyeztetésre 2022. január 15-én, szombat délután 6 órától a Gábor Áron Művelődési Házba.

2. Kérjük töltsétek ki a következő űrlapot a Fili adatbázisának pontosítása érdekében.

Az öt napos erdélyi turnénkról tegnap éjjel érkeztünk haza. Pár nap telt el, mégis több hetesnek tűnik. Tegnap délben még a dévai vár romjain mászkáltunk, délután már Gyulafehérváron énekeltünk, Medgyesen vacsoráztunk és sűrű hóhullásban már itthon osztottuk a családjaikhoz a gyermekeket.

 

Pár mondatban a történtekről:

Gyergyóújfalu

Teljes iskolai tanítási nap után indult a csapat Gyergyóújfaluba, ahová az új kultúrigazgatónő, Zsuzsa hívott meg. Templomi hangversenyünk után közös vacsora, majd száznál is több filist vittek szállásra helyi panziósok, családok. Két tucatnyi gyermek maradt a közösségi házban. A szállásokat Kiss Kinga I. hegedűs filisünk szervezte meg, ezért külön tapsot kapott a koncerten. A másnapi beszámolókból kiderült, hogy Gyergyóújfalu a faluturizmusi vállalkozásoknak köszönhetően nyugati színvonalat állított be mércének magának. Kényelem, meleg, gazdagság. Képek itt.


Borszék

Meghívónk, Balázs Tibor kántor úr, néhai filisünk. Vidám, energikus, jó szervező. Összhangban a polgármesteri hivatallal szervezik a karácsonyi kavalkádot, amelynek műsorrendjében a koncertünk is helyet kapott. Itt is szállással fogadtak, közös étkezéseinket pedig a borszéki iskola emeletén oldották meg. Katona Csaba szakácsunk remekelt: ebédre gulyás, vacsorára pedig bologna-i volt a filis tányérokon. Advent negyedik vasárnapján, reggel mindenikünk részt vett a szentmiséken, ahol kiderült, hogy Tibi kántor remekül énekel! Képek itt!


Marosvásárhely

Dél elmúlt, amikor a behavazott Borszéket elhagyták az autóbuszok. A vásárhelyi Kék Kagyló vendéglőbe vitt az utunk. A lakodalmi teríték és a remek ebéd eredménye tiszta , pontos koncert lett a Kultúrpalotában. Erről film is készült. Meghívóink, "Forgatagos" Kati és Szatmári Judit sikeresen szállásolták családokhoz a filis közösséget. Pillanatok alatt elkelt minden gyermek, akik másnap délelőtt egymás szavába vágva mesélték macskás-kutyás-zongorás élményeiket. Délelőtt gyülekezőnk a Várban volt, onnan indultunk el autóbuszainkkal Dél-Erdélybe. Képek itt és koncertvideó itt!


Déva

Böjte Csaba ferences atya régi barátja a Filinek. Húsz évvel ezelőtt együtt vettük át a Julianus díjakat. A dévai meghívás gondolata hosszú ideje foglalkoztat mindannyiunkat. Határtalan örömmel fogadta csapatunkat Bonaventura atya segítségével. Enikő néni vezette szállásra a blokkosokat, a fehér házasokat és a piros házasokat. Hangversenyünk délután 6 órakor a nyolcvan éves gyönyörűen rendbe tett templomukban volt. A tiszta csengés magas osztályzatot eredményezett: 9,60. A népes közönség soraiban Petrozsényból, Csernakeresztúrról, Vajdahunyadról odalátogató barátainkat fedeztük fel, valamint régi filis társunkat, Tamási Bíborkát. A másnap reggeli rorátét Böjte Csaba celebrálta. Tanulságos, Lacikás történetét néma csöndben, megilletődve hallgattuk.

Déva vára megtámadását és bevételét gyalogosan tettük meg. A felvonót javítják. A vár fokán Kőműves Kelemen balladáját dúdoljuk. Magunkban vagyunk a sziporkázó napsütésben. Futás, pakolás, egy gyors ebéd, búcsú Csaba testvértől. Képek itt.


Gyulafehérvár

Valóban közel került a két város egymáshoz az autópálya révén. Időben érkeztünk, csokiosztás, majd cipekedés a parkolótól a templomunkig. Kint karácsonyi ricsaj, bent meghitt csend és történelem. Tisztelgés, virágcsokor Márton Áron szarkofágja előtt. A fűtetlen templom akusztikája, az érsek úr, a segédpüspök, valamint a kántorképzősök jelenléte kárpótol a jéghidegért. A jó meleg buszokban engedünk ki, térünk magunkhoz. Irány Medgyes. A Böjte házban teával várnak, kipakoljuk a vacsorára szánt étkeinket, majd teli hassal ringatózunk hazáig. Éjfélre minden és mindenki a helyén van. Képek itt!

Istennek legyen hála!

Áldott karácsonyt, boldog ünnepeket a Fili-barátoknak, erdélyi körutunk megszervezőinek IS!

Gazdag, élménydús téli turnéra készülődik a Fili több, mint hat hete. A lengyelországi Gyermekfilharmóniával (Janosika Mala Armia) készítettünk közös koncert-terveket, melynek helyszíne a budapesti új Operaház, az "Eiffel Műhelyház". Két különálló rövid fellépést követően közönségünknek közös számok eldalolására is készültünk: a Csarna Madonna és a Bárka dal, Szent II. János Pál pápa dala. Lengyelül.


A turnénk másnapjára a gödöllői kastélylovarda dísztermében, majd Sopronban, Szombathelyen s végül Olaszfán való fellépésekre kaptunk meghívásokat.


A december 17 és 23 időszakra tervezett álomturnénkat a legújabb covid-rendeletek átírták. A határátlépést tették majdnem lehetetlenné, emellett a magyarországi vendégfogadásunk is nehézkessé vált. Mindemellett az előadásaink közönségét is megtizedelték a különféle szigorítások.


Istennek legyen hála, Erdélyben jelenleg jobb a helyzet, így hát számba vettük a bejegyzett meghívásokat és ezeknek megszervezésével hazai turnéra indulunk az említett időszakban. A végleges hangversenykörút részleteit egy héten belül közhírré tesszük!

November 21-én, vasárnap délután 5 órától a szentegyházasfalvi népdalos csapat ("Család") összegyűlt a Múzeum Szálló ebédlőjébe. Közös népdalénekes találkozóra voltunk hivatalosak, amelyet a hagyományok háza szervezett a világhálón. A vasárnapi zoom-os találkozó öt bejelentkezett résztvevőjéből sajnos csak három csapat tudott találkozni: Sepsiszentgyörgy - István Ildikó vezetésével, Marosvásárhely-Matei Maria Erzsébet szervezésében. Ez utóbbiak stílusosan egy szakajtó kukoricát fejtettek éneklés közben!

A mi családunk 38 fővel jelentkezett be, terített asztal mellé vártuk az ünneplőbe öltözött nótásainkat. A találkozót Erzsébet, Katalin és András névnapi köszöntőkkel zártuk. Késő éjszakáig nótáztunk, ettünk, ittunk, mulattunk. A gyermekek külön köszöntötték az ünnepelteket.

Képek itt.

Szentegyházasfaluban öt évente egyházi nagykorúsításra jelentkeznek a fiatalok. Bérmálkoznak.

Nagyszabású és meghitt ünnepség ez, melyet a Gyulafehérvárról érkező érsek vagy püspök celebrál.

Idén, október 23. volt ez a nap, egybeesve az '56-os forradalom emléknapjával. A 126 bérmálkozó fiatalt (15-20 év közöttiek) a plébánia udvarán zajló szertartás előtt a Gyermekfilharmónia is köszöntötte.

Új dalunk, " A Püspök fogadása (Ecce Sacerdos)" Kerekes László segédpüspök úr bevonulásakor hangzott el.

A zenemű különlegessége az egyházi kórus, Canticum Novum, valamint a Gyermekfilharmónia zenekara és kórusa közötti válaszolgatás volt. Több rendben is elénekeltük a Márton Áron himnuszt, emlékezve a székelyföldi püspök szentegyházasfalvi bérmaútjára.

A Gyermekfilharmónia legizgalmasabb próbatétele az volt, amikor a több, mint 30 bérmálkozásra készülő filis leszállt a pódiumokról, letette hangszerét és felállt a zenekarból és a zene folyt tovább megszakítás nélkül. Ez a feladat a 14 éven aluli kis filisekre hárult.

A püspök úr szavai szerint "a gyermekek éneke eloszlatta a felhőket, elzavarta az esős időt, kis ideig még a nap is kisütött." Jelesre vizsgázott az esemény szervezésében a nemrég megválasztott egyháztanács, Tamás István kántor. Köszönjük Koncsag László plébános úrnak a Gyermekfili meghívását és az ünnepség gördülékeny levezetését.

Az alábbi fényképfelvételek az előző esti koncertre való készülést, összpróbát, majd az ünnepi hangversenyt és a bérmálkozás pillanatait örökítik meg.

Katona Szabi, Tankó Csilla és Haáz Sándor fotóit az eseményről itt láthatod.

Nekünk is hihetetlennek tűnik, hogy leküzdve mindenfajta félelmeinket, megszerveztük és sikeresen lebonyolítottuk az októberi Hadjáratunkat. Két héttel ezelőtt Mihály Jóska huszárkapitány nem remélt nagyobb rendezvényt egy koszorúzási megemlékezésnél És lám, ha szűk körben is, három naposra sikeredett az októberi toborzás..

A XVI. Őszi Hadjárat első napján zenés-irodalmi estet hallgathattunk. Az Ismerős Arcok együttes és Simó József előadását tapsolta a telt ház. Váratlanul történt az együttes meghívása, nem reméltük, hogy 8-án vendégeink lesznek az Ismerős Arcok. A Magyar Kormány által támogatott előadás-sorozatuk előkelő időpontjában, péntek este mély érzelmi töltetű koncerttel mutatkoztak be Nyerges Attiláék. A Gábor Áron Művelődési Ház színpadán muzsikált a neves együttes, a dalok szüneteiben Simó József építész, Wass Albert kutató olvasott fel Kós Károly, Benedek Elek írásaiból. Az előtérben is ismerős arcokra bukkantunk: kiállítás régi szentegyházasfalvi családi fotókból (György László gyűjteménye). Az előadást követően huszáros nótaest, falatozás, illározás következett az átrendezett nagyteremben, Ismerős Arcokkal. Képek ITT.


Szombaton a hagyományos Hadjáratra 20 lovas és 9 szekérnyi népség indult, táncosok, rezesbanda, tüzérek, filisek. (képek ITT)


A Polgármesteri Hivatal előtt került sor az első verbuválásra, zsíroskenyérrel, pálesszel vártak a Néptanácsosok. Kecskeméti és szegedi sorozóbizottság végezte az alkalmassági vizsgát. KÉPEK.


Koszorúzás volt a bányai templomkertben, köszöntő, szavalat. A rezesek és huszárok fújták a katonadalokat. KÉPÖK.


A felszegi verbuválás a kettős-keresztnél zajlott, Simó Imre is felvétetett a seregbe. A főúton lefelé a falu népe köszöntötte az éneklő bandériumot. FOTÓK.


Délután 3 órakor kezdődött az ünnepi mise, majd megemlékezés a templomtéri Emlékműnél. Opra Erika beszédét a Polgármester és Fodor Tamás csíkszeredai konzul ünnepi gondolatai követték, Deák Réka és Elekes Gellért szavalt, Andriska énekelt. Koszorúzás, majd a huszárok Októberi 13 nótája zárta a megemlékezést. Estebéd a Velencében. FELVÉTELEK.


Este 7-től Filikoncert, huszárosan. Molnár Sándor, a Mária Út gondnoka oklevéllel köszöni a Polgármesteri Hivatal ügyszeretetét, a hangverseny végén pedig Mihály József huszárkapitány veszi át a kitüntetést Berlinger Gábor budakeszi honvédszázadostól. Koncertünk vendégei: Molnár Levente, híres bariton szólista, valamint a Mária Út konferencia résztvevői. KONCERTFOTÓK!

A huszárbálról nincs kép. Mindenki táncolt, nem fotózott!

Tókos Attila arcképcsarnoka ITT tekinthető meg!


Vasárnap. A hagyományos főzőverseny. A filiseket a hatalmas keleti szél elfújta, de ennek ellenére haton vállalták a főzést. A Huszárlaktanya hátsó fala szélárnyékában raktak tüzet, főztek rendkívül ízletes pityókatokányt. Róza néni főzsűri 10-est adott, a huszárok is kóstolgatták. Eközben a laktanyán flekken, tokány és bor mellett folyt a lármás kiértékelő. Ők is a verseny díjazottjai. KÉP.

 

A fényképfelvételeket Garamvölgyi György készítette. Köszönjük!