Az egyszeri székely családjával pityókaszedni ment. Az eke a pityóka mellett rengeteg követ forgatott ki a hitvány földből. Délben ebédszünet, mindenki pihenne, de a gazda rászólt a gyermekekre:

- Amíg pihentek, szedjetek követ!

... mi is így jártunk. A két nyári turnénk után illett volna pihenni, de hagyományos szeptemberi tánctáborunkat nem tudtuk kikerülni. A kecskeméti és svédországi kiszállásunk után nekiálltunk követ szedni. Hazaérkezésünk után két nappal indult a XVI. Prímásképző és tánctáborunk.

Drága anyu, apu, kedves mama és tata! Egy ideig most az utolsó levelünket írjuk Nektek, mert – még leírni is jól esik – ma este haza indulunk! Gyönyörű országo(ka)t láttunk, nagyon kedvesen fogadtak a svédországi magyarok (és nem csak), de most már jó lesz végre a saját ágyikónkban aludni, újra a ti kicsi gyerekeiteknek lenni, tiszta ruhát venni, mama kakaóját inni, hozzátok bújni.

Tängagärde-ben, a protestáns közösségi házban laza, pihenős fél napunk volt. Akik ott aludtak, fejedelmi reggelit kaptak, nem csak felvágottak és főtt tojás, zöldségek, de még müzli és tej is került az asztalra. A hargitai burján tea illata otthonossá tette a házat. Csaba bácsi ebédre tárkonyos pityókalevest főzött, utána finom spagettit ettünk. Naplót írtunk, énekeltünk, az eső ellenére néhányan megnéztük a Tolken tavat. Nálunk úgy tartják, hogy nincs rossz idő, csak gyenge ember. A svédeknél ez is másképp van: nincs rossz idő, csak rossz ruha. És valóban, esőben is bicikliznek, sétálnak és sportolnak, csak gumi ruhában.

Elbúcsúztunk stockholmi családjainktól, és Göteborgba indultunk. Gyönyörű tavak mellett, hatalmas erdőségek mentén autóbuszoztunk mintegy 350 kilométert. A csapat többsége göteborgi pótszülőknél maradt éjszakára, mintegy harmincöten Tängagärde-ben, a magyar protestáns közösség vidéki házában aludtunk.

Szeret bennünket a Fennvaló, és jól imádkoztok értünk: ősziesen hűvös, de napsütéses időt kaptunk a szabadtéri ebédünkhöz Bälinge-ben. Bár fejünk felett folyamatosan fekete felhők gyülekeztek, csak a buszos hazaút alatt esett, s a stockholmi szállásaink felé csodás szivárványok kísértek.

Drága szüleink, kedves barátaink, követőink és támogatóink! Viszonylag kipihenten jelentjük, hogy ma is jó napunk volt, s rájöttünk arra, amit szívünk mélyén eddig is tudtunk: kisvárosi gyermek-együttesként, mi falun és vidéki településeken érezzük leginkább otthonosan magunkat, s erről győzött meg a Bälinge-i vendégszereplés is.

Vasárnap 11 órára kellett visszahozniuk bennünket pótszüleinknek a stockholmi Magyar Házhoz, majd egyórás út következett Uppsaláig, ahol villám-városnézésre szálltunk le a buszainkról. Pár pillantást vetettünk az egyetemi múzeumra, néhányan annak híres amfiteátrumára, az „Anatómia lecke” című Rembrandt festmény helyszínére is. Vele szemben betértünk Svédország legnagyobb székesegyházába: elképesztő, 118 méter magasak a tornyai, és ugyanolyan hosszú, mint magas. Tornyai 30 kilométerről is látszanak. Imádkoztunk, énekeltünk. Fontos volt, mert ezen a vidéken vagyunk legmesszebb Szentegyházától. Mostantól hazafelé fordítjuk magunkat: még mintegy 3200 kilométer választ el a saját ágyainktól.

Zsong a fejünk a sok újdonságtól, amit tapasztaltunk, rongyosra jártuk a lábunk, de remek nap volt, s lassan már elkopnak a felsőfokú jelzők, annyi szépséget láttunk. Vasa múzeum, színes házak, tiszta utcák és terek, tenger, hajók, jól öltözött, nyugodt emberek. Harisnyás Pippi és jávorszarvas, napsütés, svéd asztal – címszavakban ez jut a napunkról eszünkbe.

Hatalmas erdőségek között suhantunk Svédország fővárosába, faházak, óriási fenyvesek és apró városok szegélyezték az utunk. Stockholmot egyelőre csak buszból láttuk, de a koncertünkre rengetegen voltak kíváncsiak az impozáns Oscar templomban.

Akárcsak tavaly a repülés, a tengeri hajózás is a legtöbbünk számára új tapasztalat volt, a gyönyörű napsütés, a végeláthatatlan tenger, a sirályok és az elsuhanó hajók egész napra lenyűgöztek, útban Svédország felé.

A prágai villámlátogatás után nyugodt iramban, kényelmesen utaztunk Németországon keresztül Lengyelországba, hogy aztán Szcecinben megtapasztaljuk a római katolikus papok kedvességét és a valódi lengyel-magyar barátságot.

Annyira kedves vendéglátóink voltak az abdaiak, hogy csak nehezen sikerült elköszönnünk tőlük a második napon, a kissé késői indulásnak meg is lett a böjtje: alig-alig értünk el a koncertünkre. Igaz, késésünket elnézte, és megvárt a remek magyar és cseh közönség.